Állami gimnázium, Eger, 1910
126 vagy nem megfelelő viselet miatt voltak kénytelenek intézetünket elhagyni. Ezen körölményekből méltán következtethetni arra, hogy • intézetünket még mindig feles számban keresik fel olyan tanulók, kik nem középiskolába valók, hanem inkább valamely gyakorlati pályára. Ezt legtöbb esetben maguk a szülők is tudják, mert beismerésük szerint gyermeküket csak azért adják intézetünkbe, mivel testileg még nem találják elég fejlettnek a gyakorlati pályára. Pedig az ilyen szülők, tekintettel iskolánk céljára és gyermekük jövőjére, sokkal helyesebben cselekednének, ha valamely a gyakor- korlati pályára előkészítő intézetbe adnák be a gyermekűket. Miután ezen iskolánk működését akadályozó körülmény évröl-évre ismétlődik, nem hangoztathatjuk eléggé, hogy városunkra nézve igen üdvös hatású intézkedés volna egy fiú polgári iskolának felállítása. Tanuló-ifjúságunk nagyobb része megfelelő buzgósággal törekedett az iskola követelményeinek megfelelni és nyilvánvaló, hogy ezek a család részéről is kellő gondozásban részesültek. Azonban szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy némely tanulónál a lefolyt tanévben is sajnálattal kellett a szülői ház támogatását nélkülöznünk. Úgy a viseletre, valamint az előmenetelre vonatkozó intéseinknek és megrovásainknak, melyeket minden egyes esetben írás- belileg közöltünk a szülőkkel, a közömbösség miatt sokszor nem volt eredménye. Az előirt tananyag minden tantárgyból elvégeztetett. Mint rendkívüli tantárgyakat tanítottuk a lefolyt tanévben a latin nyelvet, egészségtant, fizikai gyakorlatokat, vegytani gyakorlatokat, éneket, mintázást zenét, és vívást, továbbá voltak játékdélutánok és lövőgyakorlatok. 7. Egészségi állapot. Az igazgatóság az iskola egészségügyének gondozására kiváló súlyt helyezett. Az igazgatóság előterjesztésére a vallás- és közoktatásügyi kormány a f. tanévben az iskola egészségügyére egy igen üdvös rendeletet bocsátott ki. (L. 18. pont 326. ig. sz.) E rendelet értelmében a f. tanévtől kezdve az iskolaorvos külön díjazásban részesül azért, hogy a szegénysorsu tanulókat s bizonyos esetben más tanulókat is megbetegedés esetén ingyen gyógykezeljen. Ugyanezen rendelet azt is lehetővé tette, hogy a jövőben a szegénysorsú tanulók ingyen gyógyszereket is kapjanak. Örömmel fogadtuk e rendeletet, mert iskolánkra nézve megszünteti az iskola-orvosi intézménynek azon nagy hiányát, melynél fogva a tanulók tényleges gyógykezelésére nézve rendeletileg eddig sem-