Állami gimnázium, Eger, 1909
Gr. SZÉCHÉNYI ISTVÁN halálának félszázados fordulóján 1910. április 8-án tartott iskolai ünnepi beszéd. — Elmondta: M1KUS LÁSZLÓ tanár. Kedves Tanuló Ifjak! Emlékünnepet ülünk. Félszázados emlékét annak, hogy gr. Széchenyi István meghalt. Csak teste halt meg, lelke, szelleme él köztünk, — él, világít és vezet, mint a bibliai tüzoszlop a pusztákon ! — Ritka eset, hogy egy szereplő egyént a kortársak — az elfogultság kisértésének kitéve — oly helyesen s igazságosan tudtak volna megítélni, mint Széchenyit, midőn őt a „legnagyobb magyar" névvel tisztelték meg. Hogy mennyire helyes volt ítéletük, legszebb bizonyítékai ennek, nemzetünk életében az ő szereplése óta lezajlott események, melyek teljesen neki adtak igazat. Mert hiszen ki lehet valakit kiáltani államférfinak, de a haladó idő, — ha nem igazi államférfiu, — csakhamar elsöpri útjából mindenestől; míg az igazi államférfit épen az idő teszi azzá, mert ha eszméi, alkotásai századokra szólók egy nemzet életében, akkor kiállta a próbát a történelem ítélőszéke előtt. Neve egy korszak élére kerül, eszméi irányítják még a késő kor gyermekét is s vannak sokan, kik benne gondviselésszerü, providenciális férfit látnak. Ilyen vezére volt Széchenyi a nemzetnek. Nagy volt korában is, de igazán nagygyá a késői idők tették. Aki egy nemzet élére áll, hogy vezére legyen, annak fel kell vértezve lennie a legszebb emberi tulajdonságokkal: a tehetségen, bölcseségen és tudáson kívül első sorban nemes jellemmel, hogy a közügy szolgálatában kifejtett sikeres munkálkodásához az önzés gyanújának még az árnyéka se férhessen, mert csak akkor állhatja meg helyét nemcsak kortársai, hanem késői nemzedékek előtt is; csak akkor tarthat számot osztatlan elismerésre, hálára s említik nevét dicsőítve és áldva. Ilyen volt gr. Széchenyi István, nemzeti újjászületésünknek legkimagaslóbb vezéralakja, kinek neve maga a korszak. Nagy volt e korszak tehetségekben és jellemekben, de Széchenyi mindnyáján felül áll, mert ő az eszményi, a példánykép, kire ezer szem tekint s követ a nemzet javarésze. 1*