Állami gimnázium, Eger, 1909
9 Szemere-kiadásban a következő csoportokba foglalta össze: 1. Dalverseny és magyarázat. 2. Széptani bírálatok. 3. Prózai vegyes dolgozatok, melyek között vannak: a) eszmélkedők, b) értekezők, c) nyelvészetiek, d) bírálat és rokon és ef életrajziak. A kiadó természetesen kénytelen volt ily csoportosítást eszközölni, hogy legalább némileg áttekinthetővé tegye Szemere munkáit. Minthogy azonban Szemere ezeknek akármelyik csoportjában vagy mint esz- thetikus vagy mint kritikus szól, sokkal előnyösebbnek látszik és helyesebbnek egyúttal kimerítőbbnek, ha prózai munkálataiból összeállítjuk az ő eszthetikai és kritikai egyéniségét. Szemerének eszthetikai fejtegetéseiben és bírálataiban sajátságos módszere van; a költői egyéniségeket nem külön-külön tárgyalja, hanem egymással párhuzamban és ezen körülmény nagyon is figyelembe veendő. Mintha sejtette volna a talán csak születendő kritikai irodalomtörténeti módszert, hogy az egyes költői egyéniségeket egymás mellé kell állítani, ha kellő és kielégítő ítéletet akarunk a költőkről mondani. Minden tudományban az ösz- szehasonlitó, a comparativ mozzanat szerepel és igy szerepelhet az eszthetikában is, de különösen a kritikában, mert ez által a költőket sokkal könnyebben tudjuk egymáshoz viszonyítani, mint mikor minden egyes költőt külön-külön teszünk vizsgálódásunk tárgyává. Ilyen módszer által megvagyunk mentve azon rendes tévedéstől, hogy egyik költőről elmondott bírálatot ráhúzhatunk kevés változtatással egy másik — talán az előbbitől sokban eltérő — költőre is. igaz, ilyen módszer mellett talán nem fektethetünk kellő súlyt a költő egyéniségének fejlődési menetére, egyéniségének fokról-fokra való emelkedésére vagy hanyatlására, de egyes költői darabok vizsgálatánál ezt úgy sem tehetjük, csak egy költőnek pályafutásában. Így tehát, midőn Szemere csak egyes költeményeket vesz egy csoportba a tárgy azonosságánál fogva, módszere egészen meglepő és helyes. „Dalverseny“ cimű munkájában világlik ki az ő módszere és a mint a cím is mutatja, egy tárgyú, de különböző költők által írt költeményeket tesz egymás mellé és vizsgálja, hogy a különböző költők egyénisége hogyan nyilatkozik meg ugyanazon tárgy meg- éneklésével, végén pedig — mintha verseny történt volna az egy- beállitott dalok között — megmondja a saját ítéletét és az egyes darabok értékét, mennyivel áll magasabban egyik a másiknál. „Dalverseny“ cimű munkájában egész széptanfélét akart írni; fej
