Állami gimnázium, Eger, 1908
4 síteni ?! Lehet nevelni a gyermeket, kétségtelenül ; de, íme, az értelemmel, szabad akarattal, halhatatlan lélekkel felruházott gyermek nevelése ezerszerte nehezebb lesz a primitív életű virág, avagy az oktalan állat nevelésénél. Miért ?! Belső oka ennek magának az individiumnak végtelenül gyarló emberi természete. A növény rendeltetése ellenére nem cselekedhetik ; az állet — bár öntudatlanul — már vétkezhet a természetnek rá nézve fönnálló törvényei ellen ; az értelemmel és szabad akarattal bíró ember ismeri a jó és rossz közötti különbséget, és mégis — vétkezik — tudatosan. Már a pogány Ovidius helyesen fölismeri és találóan jellemzi a megromlott emberi természetet: Video meliora proboque, deteriora sequor. Látom a jót és helyesnek tartom, s mégis a rosszat követem. A gyermeknevelés nagy nehézségének külső okai a körülményekben rejlenek, melyek között a fölnevelendő gyermek kisdedkorát, majd tanuló-éveit eltölti. Ily körülmény, mely döntő-befolyásúvá válik a gyermek egész életére, lehet pl. az, hogy a gyermek ép akkor veszíti el atyját, amikor legnagyobb szüksége volna erős férfikéz irányítására; vagy elvesztve édes anyját, nélkülöznie kell őt ép akkor, mikor szivecs- kéje leginkább kívánja a gyöngéd anyai szeretetet. Avagy nem is ismeri apját, anyját; mostoha vagy nem-törődő rokonok veszik „gondjaik“-ba, avagy kapzsi szállásadókhoz, vagy lelkiismeretlen „nevelő-intézet“-be kerül, melynek kufárszellemü vezetői itt is csak az „üzlet“-et nézik. Ez utóbbiak a lehető-legkedvezőtlenebb körülmények, melyek között u szerencsétlen fölnevelendő gyermek nem a tökéletesbülés ösvényére jut, hanem legtöbbször — hacsak valami hirtelen jó fordulat — deus ex machina-képen elkésve be nem áll — a züllés útjára kerül. De tegyük föl, hogy a gyermek kedvezőbb körülmények között serdülhet föl: van atyja, van anyja; még pedig „édes“ atyja, „édes“ anyja. Létezhetik-e egy gyermek fölnevelésére kedvezőbb, szerencsésebb körülmény, mint az, ha jó szülőknek — mint gondos kertészeknek — felügyelete alatt s ápolása mellett nőhet, virulhat, fejlődhetik, izmosodhatik az a csemete, mely az Istennek legértékesebb teremtménye, ajándéka ?! És mégis, mégis!! Nő ugyan az a csemete, de sokszor nem virul; fejlődik ugyan ebben-abban, de a maga egészében nem izmosodik. Az a gyermek, ki nem egész, még csak nem is fél árva, — mégis — ki hinné — magára
