Állami gimnázium, Eger, 1908
44 e tanév elején egy tanulóm miatt, kinek viselkedése előttem igen érthetetlen volt. Végül — hosszas kérésemre — meglátogatott a szülő és megtudtam a gyermek szerencsétlen családi körülményeit, — s egy rövid negyedóra alatt világos lett előttem az, aminek homályosságán hosszú időn át hiába törtem a fejemet s ami miatt hosszú időn át félreismertem a fiút. Miért kellett e látogatás elhatározásához oly hosszú idő és külön meghívás?! Talán álszégyenből nem jön el a szülő, restelli ezt vagy azt bevallani?! Nem jól teszi! Hogy a pap orvosolhassa a lelki betegséget, az orvos gyógyíthassa a testi betegséget, elsősorban a lelki és testi beteg részéről egyeneslelküségre és teljes őszinteségre van szüksége. Ha ki akarjuk kúrálni különféle hibáiból, bajaiból azt a gyermeket, mindenekelőtt bátor nyiltszívüségre és bizalommal teljes őszinteségre van szükség úgy a szülő, mint a tanár részéről. A miniszteri rendelet értelmében megvan a fogadó-szobánk, minden tanárnak megvan a maga külön — heti egy — fogadóórája; de minden tanár azonkívül is —- ha nincs hivatalos elfoglaltsága — az iskolaépületben készséggel rendelkezésére áll az érdeklődőknek; miért nem jönnek hát jobban ezek az „érdeklődők“, szülők, szállásadók ? ! — Úgy tapasztalom, hogy — alig egy-két kivétellel — csak az a szülő jön (kosztadókról nem is szólva), akinek meghívót küldünk; néha nem is elég egy meghívó, hanem többet is kell küldenünk, s akkor is nem egyszer csak hosszabb idő múltán történik meg a látogatás, vagy pedig egyáltalában nem történik meg. Az nem lehet mentség: „Dolgom van. Nem érek rá!“ —Hogyan, hát lehetséges az, hogy a szülőnek sürgősebb dolga legyen, mint édes gyermekének az ügye ?! Lehetséges volna-e, hogy nem érne rá az apa vagy anya gyermeke sorsával törődni ? ! —Egy, nem épen jó diákom anyja, kit csak a tanév vége felé volt szerencsém üdvözölhetni, megjegyzésemre, hogy jó lett volna a fiú iránt már előbb is érdeklődni, a következőket mondotta: „Azért nem jöttem el eddig és azért jöttem most is csak titokban, mert nem akarom, hogy a fiú elbízza magát, tudva azt, hogy érdekében a tanárokkal beszélek.“ Nem tudom, nem volt-e ez csak üres mentegetődzés, avagy csakugyan komoly „érvelés“ akart lenni. De hiszen, épen ellenkezőleg: — ha tudja a fiú, hogy szülei többször érintkeznek a tanárokkal, tőlük tehát mindent megtudhatnak, bizony nem fog merni úgy hazudozni, iskolai feladványokat letagadni, stb., hanem jobban össze fogja magát szedni! — Ha pedig a gyermek balga-
