Állami gimnázium, Eger, 1904
a vonzó és taszító erőktől egyensúlyozva, egy mindenható mozgatóról ; törvényszerű mozgásukban egy végtelenül bölcs számítóról mondanak igaz meséket, melyekről a hetvenéves Newton azt mondá, hogy mind még ő sem érti. Ott van az eröműtan, mértan csodája. Itt nincs mit haboznunk, mondja Newton: Isten! És végül a geographia, a földrajz is kezébe veszi a vándorbotot és vezet hegyen-völgyön keresztül; megáll a rónán, néz a végtelenbe; felmegy a felhőkbe -furakodó hegyek -tetejére és égbe tekint; a folyó partján leül, szemei elkísérik a lefutó habokat a nagy tengerbe; a történetileg nevezetes helyeken megpihen és imádja az Alkotót. Ilyen az igaz tudomány! Míg szelleműnk e mélységes tudományt meg nem szerzi, addig ajkunkon az ágostoni szó ; nyugtalan a mi lelkünk, míg Benned meg nem nyugszik! A folyamok a tengerbe sietnek: minden tudományág a theo- logiába. Ami tudást a profán tárgyak a gyermeknek, az ifjúnak adtak, azt a hittan mind keretébe vonja és azzal bizonyít. S míg e profán tárgyak nagy képzettségű tanárai tisztán az igaz tudomány határain belül maradtak, addig a hittanórákon megindul a nemes felekezeti verseny: ki tud az észnek és a szívnek többet nyújtani. Az alsóbb osztályokban a születésöknél fogva felekezetekre szakadt gyermekeket tanítja a felekezet alaptanaira, erkölcsi érzékűket fejleszti ; a felsőbb osztályokban már az ismert alaptanokat új tudományos világításban mutatja be, tekintettel van a vele versenyző felekezetekre, anélkül azonban, hogy tisztán összehasonlító vallás- tudománynyá színtelenednék, kimutatja annak az ésszel ellenkező és a szívvel meghasonló tanait, de erényeiről és főkép jószándékáról — ha ezzel lép föl — tisztelettel emlékezik meg. * * * Zárószavunk : „Hit nélkül lehetetlen kedvesnek lenni az Istennél, mert az Istenhez járulónak hinnie kell, hogy ő van és az őt keresőket megjutalmazza“ 1 — Kutassuk át századok porát, ismerjem bár a körülöttem lévő élő és élettelen természetet, mindenütt reá akadok az Isten lefátyolozott arcára, a ki teremtőm és birám. Meghódolok előtte. — Azután róla elmélkedem és eszem, szivem mindig közelebb visznek Ő hozzá. Baranyay József dr. ‘Zsidókhoz írt levél 11. 6.
