Állami gimnázium, Eger, 1902

8 — szent misét hallgatni. A tanév folyamán négyszer és pedig: a tan­év elején és végén, karácsonykor és húsvétkor áhítattal végezték a szent gyónást és áldozást. — Igaz köszönettel adózom ezen .alka­lommal az Irgalmas nővérek Fönöknöjének azért a szíves előzé­kenységért és készségért, a melylyel intézetünk róm. kath. ifjúságá­nak templomukat felajánlani szívesek voltak. Az cv. ref. és ág. h. evang. tanúlók vasár- és ünnepnapokon szintén az intézeti épületből indultak 10 órakor felügyelő tanár kíséretében az ev. ref. templomba, istentiszteletre. Iskolai ünnepeken, vagy más alkalommal tartott ünnepélyes istentiszteletekre a külömböző fele­kezetű tanúlók mindenkor saját felekezetű tanáraik és hittanáraik kíséretében vonultak testületileg az intézeti épületből saját templo­mukba. -— A nem katholikus vallású tanúlók is az intézeti épület­ben részesültek vallás-oktatásban a helybeli kath. főgymnásium nem katholikus tanúlóival együttesen. A tanuló ifjúság hazafias érzületének, lelkesedésének ápolására és fejlesztésére, továbbá kegyeletének kifejezésére iskolai ütinepé- pélyekkel is gondot kívánt fordítani a tanári kar. A tanév folyamán következő iskolai ünnepélyeket tartottuk: November 19-én meg- dicsőiilt Felséges Királyasszonyunk emlékére gyászünnepélyt rende­zett az intézet. Gyászistentisztelettel vette kezdetét s ének, zene, sza­valat és dr. Mandola József tanár hatásos alkalmi beszéde töltötte be a fájdalmas megilletődéssel folytatott iskolai gyászünnepélyt. Márczius 3-án XIII. Leó pápa 25 éves jubileuma alkalmából ünne­pélyt tartott az intézet a róm. kath. ifjúság ré.szére. Az ünnepélyes „Te Deum“ot a feldíszített tornacsarnokban iskolai ünnepély előzte meg; ének, zene, és szavalat és Bányász Endre hittanárnak szó­noki hévvel és benső ihlettel előadott hatásos ünnepi beszéde ké­pezte az ünnepély műsorát. Az 1848. évi április 11-ének, Az 1848. évi korszakot alkotó törvények szentesítésének emlékét ünnepeltük meg április 18-án a nagy alkalomhoz méltó ünnepélyességgel. Az ünnepélyes istentisz­telet után az iskolai ünnepélyen az énekkar és zenekar hazafias darabokat adott elő, Kántor Nándor tanár lelkes szép ünnepi be­szédben méltatta a nap jelentőségét s alkalomhoz illő hazafias szavalatok hangzottak el. A koronázás 36. évfordulóján, junius 8-án, hazafias ünne­pélyt ült az intézet. Ünnepélyes istentisztelet előzte meg az intézeti épületben tartott iskolai ünnepélyt, a melyen az ének- és zenekar működött közre, s hazafias szavalatokkal kisérve, Deckert Jenő tanár ünnepi beszédet tartott. Ünnepélyes istentisztelettel ünnepelte meg az intézet a tanév megújítását szeptember 4-én ; Felséges Királyunk névnapját október 4-én és dr. Samassa József egri érsek névünnepét márczius 19-én. Gyászistentiszteleten rótta le kegyeletét az intézet szeptember 10-én Felséges Királyasszonyunk szomorú halálának évfordulóján. Kisebb tanulmányi kirándulásokban is vett részt a tanúló ifjú­ság, ugyanis Jablonszky Flóris tanár vezetése alatt az V. osztály

Next

/
Oldalképek
Tartalom