Állami gimnázium, Eger, 1902
6 — Ezeken kívül még két—három esetben is szükségessé vált a hosszabb ideig tartó helyettesítés kollegáink nehezebb betegsége miatt. E szomorú körülmények és a tanév közben történt áthelyezés nagyon zavarólag hatottak a tanítás menetére, úgy, hogy egyes tárgyak tanítási eredményében nagyon észrevehető a tanév folyama alatt többször bekövetkezett tanárváltozás. — A halál sem kímélte meg intézetünket e tanév alatt, a tanári kar egyik régi tagját ragadta ki körünkből, dr. Schwarcz Miksa izr. hitoktató, ki a reáliskola fennállása óta 13 évig volt az intézetnek buzgó és lelkes hitoktatója, néhány napi betegeskedés után 1902. év deczember 20-án meghalt. Temetésén részt vett, élén a tanári karral, az egész ifjúság s a jó kartárs és szerető tanár iránti tiszteletének és szere- tetének bánatos szívvel adott kifejezést a ravatalra helyezett koszorúkban. A tanúló ifjúság körében csak néhány súlyosabb természetű betegség lépett fel a tanév folyamán, inkább kisebb meghűlésekből keletkező betegségi esetek miatt mulasztott az ifjúság. — Dr. Czigler Henrik iskolaorvos és egészségtan-tanár gondos figyelemmel mindent elkövetett a tanúló ifjúság egészségének megvédése érdekében, a megbetegedett ifjakat készséggel, ingyen gyógykezelte, buzgón és lelkiismeretesen munkálkodott és felügyelt, hogy az intézetet megvédje a városban járványnyá vált ragályos betegségektől. Megvizsgálta a tanév elején és végén a tanúlók látóképességét és fejlettségi állapotát, többszörösen egészségi szempontból a tanúlókat és az intézet helyiségeit. A hivatalos szemvizsgálatot dr. Glósz Kálmán, Eger város tiszti-főorvosa, tartotta meg 1902. év szeptember 16-án. Trachomás beteget nem talált. Dr. Szabó Ödön, Eger város tiszti alorvosa, 1903. év június 3-án újra oltotta mindazon tanúlókat, kik még újra oltva nem voltak és azokat, kik magukat újra oltatni kívánták. Általában a tanúló ifjúság egészségi állapota a tanév folyamán a városban uralkodó járványos és ragályos betegségek daczára, elég jó volt. Azt tapasztaljuk általában, hogy még azok a tanúlók is, kik betegesen és testileg gyengén léptek az intézetbe, itt jó egészségnek örvendenek s megerősödnek, úgy hiszszük, hogy azt első sorban az intézeti épület helyes beosztásának, tágas és tiszta levegőjű tantermeinek köszönhetjük. A testi nevelés ügyét a leggondosabb figyelemben részesítettük. Az egész tanév folyama alatt két tornatanár vezetése mellett teljesen felszerelt tornacsarnokban rendszeres tornatanításban részesült a tanúló ifjúság, továbbá szeptember, október, április, május és június hónapokban három csoportban hetenkint háromszor a játékdélutánokat vezető három rendes tanár felügyelete és útmutatása mellett játékban vett részt az ifjúság, a játéktéren. A téli időszakban a tanúló ifjúság legnagyobb része kedvvel űzte a korcsolyázást. A helybeli korcsolya-egyesület nemcsak készséggel engedte át hetenkint három délutánra mérsékelt dij mellett a tanúló ifjúságnak az egyesületi korcsolyapályát, hanem még a szegényebb sorsú tanúlók részére 25 drb ingyen tagsági jegyet is ajándékozott. A ta