Állami gimnázium, Eger, 1901
7 denütt, felhőkben, a levegő-égben csak a földön legkevesebbet s különösen ott nem, hol valamennyien bizonytalan, ingadozó földi pályánkat kezdjük, a bölcsőben nem. Tehátazédes anyát kell utánoznunk. De akkor először is az illető nyelvet feltétlenül birnunk, beszélnünk kell, ez elengedhetlen alapfeltétel, mely nélkül direkt módszer nem létezik. Másfelől óriási türelemre, fáradbatlan kitartásra, buzgalomra van szükségünk. Az anya azt mondta, neki az csak játék volt, igen ám csakhogy neki a gyermeke egy egész világ. A fárasztó munka a második feltételünk. Tehát nekünk kell fáradnunk, nem a tanulónak. Eddig fordítva volt. És a kettőhöz azonnal csatlakozik a harmadik, mert mi a rugója az anya minden tettének ? A végtelen szeretet. Tehát szeretnünk kell növendékeinket, azoknak érezniük kell ezt s viszont ők is szeretni fognak bennünket. S itt felmerül azaz általános kérdés, hogy a tanárok szeretik-e növendékeiket? Sajnosán kellett eddig tapasztalnom, hogy nem, sőt gyűlölik őket, olybá tekintik, mint osztrák-magyar katonatisztjeink a legénységet, mely előttük csak megvetendő anyag. Nagyon kevés a kivétel. S itt egyszersmind szabad legyen szembe szállnom egy százados előítélettel, mely a legfelvilágosultabb embereknél is feltalálható: azzal tudniillik, hogy a szerzetes-rendek nevelnek és tanítanak legjobban. Én ezt határozottan tagadom. Jó nevelő és tanító csak az lehet, kinek magának is van családja, vannak gyermekei, vagy legalább testvérei, csak az tanulmányozhatja a fejlődő gyermeki lelket közvetlen közelből, csak az foghatja fel a gyermek értelem és érzelemvilágát, csak az szeretheti a tanulót is. A legtöbb szerzetes-rendben épúgy mint a katonaságnál a félelem tartja fenn a rendet. Azért tanulnak, mert félnek tanáraiktól. A mi módszerünknél pedig szeretetre, jóakaratra, örömre, jókedvre van szükség. Ne a félelem, a rettegés űzze el az unalmat, tartsa ébren a figyelmet, mint a „deklináló,- konjugáló- forditó“ módszernél, hanem önkéntelenül és élvezettel kövesse a a tanuló a tanár minden szavát, mozdulatát, jeleit. A grammatikus módszer hívei azzal dicsekednek, mondja egy német tanár, hogy milyen kitünően gondolkodó fők kerülnek ki az ő iskoláikból. Igen ám, folytatja, csakhogy nem az ért van az, mert az ő módszerük szerint tanultak, hanem daczára annak, hogy a szerint kínozták őket; agyvelejűknek óriási ellenálló képessége volt.