Állami gimnázium, Eger, 1901

15 szívesen hozzák a mit a tanár kíván. Persze sok tanár ki fog ezért nevetni, hogy majd. ő ilyesmivel bíbelődik, igen ám de a legtöbbször kicsinyes eszközökkel érünk el nagy eredményt. Nem dobszóval fognak madarat. Aztán felhasználhatjuk az intézetben meglevő gyűjtemé­nyeket, különösen a természettudományi szertára - k a t. Szóval alig kerülnek valamibe ezek az eszközök, Leg­utoljára hagytam a könyveket, aminthogy a tanításnál is utol­jára szoktam igénybe venni. Én részemről egy-két évig egé­szen elhagynám a könyvet, csak mikor olvasni kezdenek van rá'szükség. Tehát akkor jó olvasókönyvre van szükség, könnyű, élvezetes olvasmányokkal, melyek azonban ne legyenek túlsá­gosan naivak. A középfokon ajánlatos valamely jó társalgási köny v, egyúttal i rók magyarázatos kiadásai és ö s z- szefoglaló nyelvtan. Az összefoglaló nyelvtan természetesen ne betanúlásra, hanem segédeszközül szolgáljon, melyet a tanuló, ha szüksége van rá, elővesz épúgy mint valamely lexikont. A két felsőbb osztályban olvasókönyv alakjában megírt irodalomtörténetre van szükség, mely az elmélettel lehetőleg keveset s egyszerű köny- nyen érthető nyelven foglalkozzék. íme ezek a direkt módszer eszközei; azt hiszem nem sok az egész. Fölösleges talán említenem, hogy a legfőbb a tanár tanár tudása, hivatottsága, egyénisége, mert ez az élet, a moz­gató erő, mely a felsorolt jelentéktelennek látszó segédeszközü­ket a tanítás varázserejű tényezőivé változtathatja. A mi az órák beosztását illeti, a következőket ajánlanám. Az első óv heti 5 órája teljesen és tisztán beszédgyakorlatokra fordítandó. A második óv heti 5 órájából egyet olvasásra, egy felet pedig dolgozatra szánnék, marad beszédgyakorlatokra 3V2. A harmadik év heti 4 órájából egyet nyelvtannal kapcsolatos olvasásra, egy felet Írásbeli dolgozatra szánva, marad be­szédgyakorlatokra 272 óra. A negyedik évben a heti 4 órából folytatólag egyet nyelvtan-nal kapcsolatos gyakorlati olvasásra, egy órát rendszeres, ma­gyarázatos olvasásra, egy felet dolgozatra fordítva marad beszédgyakorlatra IV2 óra. Az ötödik év heti 3 órájából egyet fordítsunk irodalomtörténetre,

Next

/
Oldalképek
Tartalom