Állami gimnázium, Eger, 1899
Harmos Sándor V. oszt. tanulót ragadta ki körünkből 1899. év november 13-án a ragályos typhus járvány. Temetésén részt- vett az egész ifjúság a tanári karral élén; a koporsójára helyezett szép koszorú társainak bánatos, igaz rokonszenvét jelezte. Egy második esetben is hirdette a fekete lobogó az intézet gyászát, a midőn Vendl Rezső VII. oszt. tanuló, érzékeny lelkét fájdalmasan érintő súlyos családi viszonyok miatt január 7-én öngyikossá lett. Dr. Czigler Henrik iskolaorvos és egészségtantanár buzgó- sággal működött a megbetegedett ifjak gyógykezelése érdekében s gondos figyelemmel mindent elkövetett az ifjúság egészségének megvédésére. A tanév elején és végén lelkiismeretesen megvizsgálta a tanulók látóképességét és fejlettségi állapotát. Egészségi szempontból több alkalommal vizsgálta meg a tanulókat. Úgyszintén megtartotta a hivatalos szemvizsgálatot is a tanév elején és végén s a szemvizsgálatot jó eredményűnek találta: trachomás beteget nem talált. Dr. Szabó Ödön városi tiszti alorvos, 1900. évi május hó 10-én ujraoltotta mindazon tanulókat, a kik még ujraoltva nem voltak és azokat, a kik magukat ujraoltatni kívánták. A viszonyokhoz és körülményekhez képest kellő figyelemben részesítettük a testi nevelés ügyét. Miután a jelen tanév folyama alatt torna-csarnokunk még nem volt teljesen felszerelve, a tornázás a csekély számú tornaeszközön végzett szer- tornázáson kívül leginkább csak rend- és menetgyakorlatokra szorítkozhatott. Most e tanév végén azonban már teljesen felszerelt tornacsarnokkal rendelkezünk; a jövő tanévben tehát már az ifjak teljes tornatanításban fognak részesülni. Ifjaink legnagyobb része kedvvel űzi a korcsolya sportot. A helybeli korcsolya-egyesület nemcsak készséggel engedte át mérsékelt díj mellett a korcsolyapálya használatát, hanem még a szegényebb sorsú tanulók részére 25 drb ingyen tagsági jegyet is ajándékozott. A korcsolya-egyesület az ifjúságunk iránt nyílvánított ez előzékenységéért és jóakaró érdeklődéséért fogadja e helyen is köszönetünket. A tavaszi és nyári időszakban tanulóink labda-játékokban vettek részt és használták az érseki fürdő uszodáját. E helyen említjük meg, hogy az intézet az ifjak ügyességének bemutatására és jutalmazására tornaversenyt rendezett; e versenyen a menet- és rendgyakorlatokat, játékokat és szergyakorlatokat is egyaránt sikerrel végez— 38 —