Állami gimnázium, Eger, 1898

6 ságot visszaállították, a Gyöngyösi Palmodiá-yÁban megénekelt Esterházy Pált választván meg Magyarország nádorának. Thököly alkudozásba is bocsátkozott, de nem komoly béke czéljából, hanem csak azért, hogy a fegyverszünet alatt számban, erőben meggyarapodhassék és előkészülhessen jövő harczaira. Nem találta tehát elégnek az udvar engedményeit s folytatta a megkezdett küzdelmet. Zrínyi Ilonát, I. Rákóczi Ferencz özve­gyét feleségül vevén, hatalmas vagyonhoz és előkelő össze­köttetésekhez jutott; majd a szultán segítségével Felső-Magyar- ország fejedelme lesz s győzelmes kardját még diadalmasabban villogtatja. Átcsap az örökös tartományokba is, sőt Bécs elfog­lalásával halálos csapást akar mérni az uralkodó-házra. De szerencsecsillaga aláhanyatlik; vereségre vereség következik, s a fényes diadalát nem királyi széknél, hanem sötét börtönben ér véget. Hívei elhagyják, Erdély váraiba német katonaság vonul be. Egyedül hős neje daczol még Munkács várában a győző ellenséggel, de harmadfélévi ostrom után 1688-ban kény­telen meghódolni s két kis gyermekével együtt Bécsbe menni. Thököly — megmenekülve a fogságból — még egyszer szerencsét próbál s Moldva felől betör Erdélybe. A zernyesti ütközetben fényes győzelmet arat s rá nemsokára Erdély fejedelmévé választatja magát. Rövid uralkodása után még nehány ezer emberével az al-Dunánál küzd, de a karlóezai béke­kötéskor nejével együtt — kit Heister generálisért adtak vissza cserébe — Konstantinápolyba, majd Kis-Ázsiába költözik. Itt, idegenben halnak meg mindketten, távol az édes anya­földtől. Thököly balszerencséje nem oltotta el a lázadás tüzét, sőt még hatalmasabb, fenyegetőbb lángok csapkodtak Ausztria felé. Az elkeseredés nőttön-nőtt, mert úgy bántak az országgal, mint fegyverrel szerzett, hódított tartománynyal s Kollonics bíboros jelszava: „Magyarországot előbb rabbá, aztán koldussá, végűi katholikussá teszem“ fennen hangzott a kormányzó urak ajkain. Nyíltan bevallott és régen dédelgetett czéljuk szerint, hogy az országot az örökös tartományokba olvasszák, a hatalmas állam­miniszter felkiáltása igen helyes elvnek látszott és annak is bizonyult. A rabbátételliez már régen hozzákezdtek; s jó nagy si­kerrel. A koldussá változtatás munkája szintén megindult. A bécsi kormány a töröktől visszanyert területet jogos tulajdo­

Next

/
Oldalképek
Tartalom