Állami gimnázium, Eger, 1898
129 Nézzük egymás után. Thököly haditanácsa azért hívatott össze, mert Lipót császár, egyezkedés czéljából, 1680-ban táborába küldi Sebestyén Endre erdélyi püspököt. Maga Thököly terjeszti a király üzenetét a tanács elé. Kész a császár — úgymond — visszaadni mindenkinek elkobzott jószágait, visszaállítani az alkotmányt, az eltörölt országos tisztségeket, országgyűlést hívni össze; kiviszi a német hadsereget s elküldi gubernátorát. De cserében azt kívánja, hogy Szatmár, Kassa, Putnok, Patak, Diós-Győr, Szendrő és Ónod várában német őrség maradjon. Ezt is csak azért kívánja, hogy az országot a török ellen megoltalmazhassa. Továbbá szabad vallásgyakorlatot enged mindenkinek s az erőszakkal elvett templomokat visszaadatja régi tulajdonosainak. Most kérdi, hogy mit szól ehhez a tanács ? O, maga részéről, nem enged semmi mézes beszédnek, a mint eddigi szenvedett a közjóért és küzdött a szabadságért, szenved és küzd továbbra is. Egyhangú lelkesedéssel csatlakoznak nézetéhez, de a fővezér minden alvezér véleményét hallani akarja. Egyenként szólalnak föl. Kezdi Szepesi Pál s folytatja Kende Gábor, Keczher Menyhért, Harsányi György, Petneházy Dávid, Szűcs János, Farkas Fábián, Ispán Ferencz és végzi Wesselényi Pál. Mindnyájan erős bizalmatlanságukat fejezik ki a császári ígérettel szemben s kétkedő habozás nyilvánúl egyik másiknál, vájjon nem kellene-e még egyszer megpróbálni a békét, hátha üdvösebb eredménye lenne ezúttal. Hanem a többség, országos dolgok meghányása után, oda nyilatkozik, hogy a háborút félbeszakítani, a töröktől elfordulni nem szabad s fegyverrel kell kivívni régi alkotmányukat, melyet szép szerével visszaadni nem akarnak. Wesselényi Pál szavai a vezérek határozatát magukban foglalják: Nekünk halál, élet így lészen hazánkért; Fegyverrel kell nyernünk 1 .......... E mű a nemzeti múzeum kézirattárában levő Sebes agynak késő sisak ez. gyűjteményében foglal helyet. 103 négy soros, egy rímű strófából áll. Szerzőjét illetőleg, ennél is teljes bizonytalanságban vagyunk. Az első versszak állításaira támaszkodva, azt hiszem valószínű, hogy Thököly valamelyik íródiákja írhatta,
