Állami gimnázium, Eger, 1898
15 omlásától remeg s keserű szemrehányást szór a nemzet arczába a veszélyes széthúzásért, soha meg nem szűnő pártoskodásáért. Megható közvetlenséggel, a kétségbeesés reszkető hangján fordul a szerző — az ének befejező soraiban — a nemzet fiaihoz. Fel akarja nyitni szemeiket, fel akarja tárni a szomorú jelent. Előbb kéri, rimánkodik, hogy térjenek magukhoz, békiil- jenek ki önmagukkal; ne ölje testvér a testvért. Hosszú idők bűneit még jóvá lehetne tenni s nyerne tán még egyszer kegyelmet ez a vesztébe siető nemzet. Majd megfenyegeti erős, kíméletlen szavakkal; Csudánál csudább oz, magyar, hogy még' sem félsz, Te ellenségeddel mégis hogy túnyán élsz, Kősziklaszivcddel hogy te még így sem bírsz ; Jajra hiv az Isten, magyar, hogy még sem sírsz ! Utolsó szükségben Istent hívja segítségül, hogy világosítsa meg a hazafiak elméjét, a mi neki nem sikerült. Majd az anya- szentegyház ügyét ajánlja oltalmába ellenségei, megtámadói ellen és könyörög, hogy mindenható erejével semmisítse meg hatalmukat: A szült fiat pedig ragadd fel monnyégben, Adj vasvesszőt annak királyi kezében, Gonosz ellenségit hadd tördelje egyben, Miként a cserepet pozdorjára éppen. A sok megaláztatás és kínzás miatti keserv, Isten jóságában és igazságában vetett remény erős hite, kegyes áhitat, lemondó megnyugvás az Úr akaratában, jellemzik e Siralmas Verset, valamint a protestánsüldözésre vonatkozó — lyrai és epikai — költői darabokat. Eposzok. Csak kettő van, mert a viszonyok inkább a lyrai költészet virágzásának kedveztek. A Thököly-eposz. E név alatt az irodalomtörténet azon XVII. századi, eposzszerű elbeszélő költeményt ismeri, melynek tárgya Thököly Imre és Zrínyi Ilona életéből van merítve s igy kezdődik: Az ki régen fegyvert fogott hazájáért . . . Soká pihent a nemzeti múzeum és a budapesti tud. egyetem könyvtárában ismeretlenül. Thaly Kálmán fedezte fel a hatvanas években és ismertette először.
