Állami gimnázium, Eger, 1896

12 két függélyes pálcza által parallelogrammát képez; a pálczák felső végével két csésze áll merev összeköttetésben. Ha a pa­rallelogramma A' B' O D' helyzetbe kerül az A csésze annyival emelkedett, a mennyivel B sülyodt, tehát az egyensúly felté­tele PS=P8'-ból P—B, vagy egyensúly esetében a csészékre rakott súlyok egyenlők. Az egyensúly, úgy mint a hídmérleg­nél, nem függ a testeknek ^a csészéken való helyzetétől. Az előzőkben nem volt szükséges a pálczák súlyát tekin­tetbe venni, mert a függélyes pálczák AD és BC súlyai egyen­lők lévén, virtuális munkáik összege zérus. Az AB és CD ge­rendáknak súlyai pedig 0 és O' pontokban hatván virtuális munkáik összege szintén zérus. A valóságban AB és CD gerendák helyett p és p' súlyú szilárd testek vannak alkalmazva, melyeknek súlypontja, ha AB és CD vízszintes helyzetűek, g és g' pontokban vannak. Tegyük fel, hogy a mérleg vízszintes helyzetében egyensúlyban van; a rendszer egy virtuális elmoz­dulására a g és g' pontok a p és p súlyokra merőleges 0 és O' középponttal biró körök bizonyos íveit Írják le. Tehát a vir­tuális munkák összege ekkor is zéuis és az egyensúly feltétele úgy mint előbb P=B. Azon pontrendszereknek, melyeknek statikai viszonyait a középiskolában megvizsgálni szokás, az a közös tulajdonságuk van, hogy reá jók két erő hat és egy parameter által a rend­szer helyzete teljesen meg van határozva. A rendszer minden pontja ilyenkor ugyanazon görbét Írja le és egy pontjának helyzete az egész rendszer helyzetét határozza meg. Ilyen rendszer pl. valamely csavartokban mozgó csavarorsó, valamely tengely körül forgó test, melynek minden pontja oly kört ír le, melynek síkja a tengelyre merőleges és melynek közép­pontja a tengelyben van. Ilyen rendszer még valamely görbén csúszó láncz stb. Az említett tulajdonsággal biró rendszereket a physikában egyszerű gépeknek szokás nevezni. A virtuális munkák elve az egyszerű gépekre is érvényes és igy fejezhető ki: Ha valamely egyszerű gép egyensúlyban van, akkor min­den a gép szerkezete által lehetséges kicsiny (virtuális) el­mozdulásra a ható és ellenálló erők munkáinak összege egyenlő zérussal. Ha a ható erő P, az ellenálló erő pedig B, az egyen­súly feltétele P8+P3'=0 1. A csavar. A tétel első alkalmazásaként vizsgáljuk a

Next

/
Oldalképek
Tartalom