Állami gimnázium, Eger, 1895
és könnyen kifejlődik. A fiatalok szeretettel és bizalommal vannak az öregebbek iránt; a családikor résztvevőleg nézi az ébredező életnek nyilvánulását és mindent elkövet, hogy ezek kifejlődjenek. Az első benyomások az egész életre kihatnak. A család e meleg gondoskodása a gyermeki kedély fejlődését nem csak előmozdítja, de egész életére nemesítőleg hat. Később, felnőttebb korban a családi szeretet e melegét semmi sem pótolja. Az önismeret, az önmérséklés sehol sem fejlődhetik ki inkább, mint a családi körben, a hol több ember állandóan szoros összeköttetésben van egymással és egymás cselekedeteit bizalmasan, szeretettel megitéli. 2) A család egysége a lehető legerősebb alapon nyugszik, azon a tudaton, hogy egy törzsből sarjadtak, s minden tagja egy benső szerető körnek része. E hatást, ez egységet még jobban előmozdítja az a körülmény, hogy a családnak egy központja van, a honnan minden kiindul, s a kinek akaratától a többiek függnek. E kis kör ebben a tekintetben az államhoz hasonlít, mert itt kell egy főnek, összekötő kapocsnak lenni. A család tagjai szeretettel, bizalommal tekintenek a családfőre. A függésnek ez az érzete igen kedvez a vallásosság kifejlődésének. Ha a esalád tagjait a nemes egymás iránt való kegyeletérzés áthatja, úgy a gyermeki kedélyben az őszinte hit is könnyen erős gyökeret oroszt. A ki szeretettel csüng atyján, anyján az épen oly szeretettel gondol a világrend őrére. A gyermeknek a család legyen a világrend jelképe. A szülőkben találja meg legelőször azokat a tulajdonságokat, a melyek idealizálva az istenség tulajdonai. 3) A családi körben könnyen történik a kis csemeték természetének kiösmerése. Pedig ez a nevelésben igen lényeges dolog. A mi a földmivelőre nézve a talaj ösme- rete, az a nevelőnek a gyermeki természet pontos megösme- rése. Ez a zsenge korban, a folytonos bizalmas érintkezés közben könnyebben megy, mint később. Nemcsak azért, mert a gyermekben is kifejlődik a zárkózottság és a titkolódzás ösztöne, hanem mert az idegen iránt tartózkodó félénkséget mutat, a mely a korral együtt növekedik benne. Bizalmas családi körben szive mélyéig megnyílik a gyermek. Testi, lelki képzésére a növendéknek ez a legfontosabb tényező. Azért mondta Pestalozzi, hogy a gyermek nevelésnek az anya lehetne a- legnagyobb mestere. Azért hirdette, hogy az embert a család nevelheti a logjobban. Ezt semmiféle intézeti nevelés nem — 9 —