Állami gimnázium, Eger, 1893
Tartalomjegyzék
V kóval kell nekimenni; de én még sem logom azon brutális eszközöket használni, melyeket elleneink közül többen alkalmaztak, nem: az én metsző fegyverem a szó kimondás lesz. Érzem s szeretem tudni, hogy ezen Értesítő lesz egri hattyúdalom, de jól vigyázzanak, a hattyú ordítani fog, mert érzi, hogy igazabb ügyet nagyobb galádság ellen sohasem védelmeztek; s ezen ordítás visszhangozni fog addig, a míg rá szükség leend. Nagy költőnk e szavai: »S áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell!« — az/ én helybeli működésemre nem vonatkoznak. Én nem vagyok városi képviselő; a város tanácstermében nem vagyok otthonos, ott nem szólhatok, de e beszámolómban itthon vagyok s e jogommal teljesen élni fogok. Mert az Értesítőben is vannak jogaink, nemcsak kötelességeink: s e jogok közül talán a legszentebb az, mely egy intézet felelős vezetőjének illetékes, nem illetékes és illetéktelen tényezőkkel szemben a védelmet, s ha szükséges, a támadást is megengedi. Egyébiránt, nehogy a jogos megbotránkozás túlságra ragadjon, önkéntes kartársi felülvizsgálatnak vetettem alá e lapokat, melyek tehát már megnyesve és mérsékelve kerülnek a nyilvánosság elé. Hisz tavalyi Értesítőnk megjelenése után is jó forrásból ezt hallottam: »Az egész v. tisztikar app- rehendál, a miért oly alaposan letette őket.« Vigasztalódjanak, most főbb urakon van a sor s nem is egy stipendium adományozásának feltételeiről, hanem fontosabb érdekekről van szó: kultúrpolitikáról, valóságos »vallás- és közoktatásügyi« érdekekről, a liuma- nismus és realismus évszázadok óta folytatott küzdelmének aktuális kitöréséről az egrimikrokosmosban, komoly vallás-küzdelmi, sőt talán politikai háttérrel. Hiába való minden szépítgetés és palástolás: ez felekezeti és politikai küzdelem volt, melyben győzött az ultramontanismus és a reakezió. S mindez a 19. század végén és a Millenium küszöbén! A nagy bátorsággal járó nem csekély felelősség tudatában is nyugodtan teszem le a tollat, mert soha
