Állami gimnázium, Eger, 1893

Tartalomjegyzék

11 egy szárnyát alakította gymnasiummá, mely hat tágas, csendes hely­zetű teremből áll; s a. t.«)*) A »Ratio Educationis«-t I. Ferencz József országlása kezdetén az »Organisationsentwurf« váltotta fel, mely csak 4. s 8. osztályú gymnasiumokat ismer, s bár az 1850. okt, 17-iki csász. kir. min. ren­delet szerint az egri 6. osztályú gymnasium 4 osztályú tanodává lett volna átalakítandó a c iszlerczi rendnek Bartakovies Albert érsek s az egri fökáptaian áldozatkészsége folytán sikerült a jövő számára ogygyő olvasztott 8-osztályú nagy gymnasiumot biztosítani, melynek első írás- s szóbeli érettségi vizsgálatai 1852. jút. 30 — 1., és szept. 29—30 lettek megtartva.**) A gymnasiumi iskolaépületben eddig eak 6 terem lévén, 2 új tanterem- s egyéb a tanoda szükségeinek megfelelő helyiségekről eleve kelle gondoskodni. Egyelőre ez máskép nem vala eszközölhető, mint­hogy a tanári lakosztály 2 terjedelmesebb szobája tantermekké, egy harmadik n természettudományi gyűjtemények s tanszerek tárává lettek, a gymnasium egyik tágasabb tantermének része pedig experimentális szobául kiilönítletett el. Ily állapotban maradtak a dolgok 4 éven át, miközben a rendház személyzete s a physikai tanszerek megszaporod­tak, a mi, a ketté szakadt tanuló ifjúság feletti felügyelet nehézségeivel együtt, a helyiségeknek új átalakítását tette szükségessé. Ennek alapjául a templomnak a gymnasium folyrsóira nyíló melléképületei szolgáltak, melyek a kettős tűz óta részint javíttallanul s használatlanul hevertek, részint rendeltetésüket tekintve, könnyen nélkülözhetők voltak. Az 1856/7. iskolaévet megelőző szünidőben tehát a templom szentélye déli oldalán lévő földszinti és első emeleti mellékterem a templom beldíszé- nek rövidsége nélkül elfalaztatott, s kellőleg felszereltetvén, 2 tanteremmé lelt, melyek mindegyike 60—70 tanuló befogadására alkalmas. A máso­dik emeleti 18° hosszú mellékkarzat pedig 3 teremmé alakíttatott, s kellőleg búloroztatváo, a természettudományi gyűjtemények s a termé- szettani szerek elhelyezésére fordíttatott. A tanári kar lakásául szolgáló rend ház újabb jelentékeny s czél- szerü bővítést nyert Rnzutsek Antal 24 éven át buzgón működő igazgató áldozatkészségében, ki miután 1860-ban 6000 frt kiadással a személyzet folyton növekvő számához képesti rendháztartás igényeinek kielégítésére egy czélszerü melléképületet emelt, 1863-ban a rendház északt szárnyát nyugat felé, 12.000 frtnyi költséggel egy 13 ölnyi kéj emeletes épületrészszel meghosszabbította. * Eddig terjednek Juhász N. feljegyzései a régi és az uj gymnasi- umról vagyis a mai áll. reáliskola és a cziszl. fögymnasium épületeiről. Említettük már, hogy mostani épületünk 1827-ben leégett s miután *) L. Történelmi vázlat a czisterczi rendiek egri tanodájáról 1850—1. tanév végéig: 13 1.) **) L. még Szederkényi : IV, 119. 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom