Állami gimnázium, Eger, 1893
Tartalomjegyzék
5 sulalabeli atyák rendházát elégséges és biztos alappal látja el s e czólra a Bold. Szűzről nevezett szepes-schavnilu apátság javait tűzte ki.*) 1698-ban a hatodik osztálylyai (rhetorica) nyerte, az akkori rendszerhez képest befejezését, az egri nagygymnasium. Mihelyt a rendház biitokai kelölleg rendezve s jövedelmezővé téve lőnek, 1699-ben előkészíttetett az építendő collegium és templom terve, s úgy állapíttatott meg, hogy a rendház álljon oly kétemeletes épületből, mely 3 szárnyával és az ezeket befogó templommal egy teljes négyszögöt képezzen; legyen pedig a nyugati szárny hosszá 3&ft.;az északié 36°, a keletié 19°, s az ezeket egybefoglaló két-tornyos tempibm külhossza az előcsarnokkal 25°, szélessége pedig 13°. Az építmény az elég térés telken úgy állíttassék fel, hogy a templom és collegium homlokzata elölt maradjon egy 10° széles és 50° hosszú szabad tér, mely kőfallal elválasztva az előtte elvonuló utczától annak színvonalánál 5 lábnyival magasabbra emeltessék. Kész lévén a terv, még ugyanez évben végrehajtatott a nyugatról keletre tetemes lejtősségéi építési tér kiegyengettetése is. Az építésre megtörténvén minden előkészület, 1700 júl. 31-én Sz. Ignácz napján tétetett le a Borgia Sz. Ferencz tiszteletére emelendő templom alapköve s megkezdetett a rendház nyugati szárnyának . pit'se. 1701- s 2-ben is nagyban folyt az építkezés, melyet tetemesen előmozdított azon körü'mény, hogy királyi parancsra az egri erősség egy része ez évben lerontatni rendeltelvén, nem épen nagy távolból tetemes mennyiségű szilárd építési anyag nyeretelt, melyet a várparancsnok engedélyével az épülőfélben levő collegium falaiba raktak. Beköszöntőitek a Rákócvy-féle zavarok, melyek miatt cs„k két jezsuita atya, s ezek is a várba zárkózva, maradhattak meg; de azért T c 1 e- kessy István püspök egy fontos lépést tett az egri egyházmegye papságának javára: már 1700-ban saját pénzen vett a Jézustársulata- beliek rendházának szomszédságában egy házat, s ott elhelyezett néhány papnövendóket. Ez alatt azonban vészterhes felhők vonultak a Jézustársulata egri rendháza fölé. Ugyanis Rákóczy pártja 1705. szeptemberben a Széchényi gyűlésen elhatározta, hogy a jezsuiták az országból számüzeltessenek ; hiába kérte Telekessy püspök, hogy e buzgó munkás.»k itt békében meghagyassanak, 1706. febr. 2-án jöttek a biztosok s kezdetét vette a testület javainak összeírása; a jezsuiták márcz. 11-én indultak el s 1707. ápr. 17-én érkeztek rendtartományi főnökük székhelyére, Bécsbe. Midőn közel 4 évi távoliét után a szatmári békekötés folytán, 1710. nov. 26 án egyelőre csak két atya visszatért,, pusztulást s romokat találtak mindenütt s újra a kezdet nehézségeivel kelle küzdeniük. Mindenekelőtt helyre vr.la szükség, hol nagyobb számú rendtagok nyerhessenek lakást s a szaporodó ifjúság elférjen. 1713-ban megkezdődött a rendház kiépítése s végre 1720-ban az északi szárny egy része elkészült s a rendlagok itt vehetőnek szállást; előbbi lakásukban pedig, hol a közfalak kiszedése által tágasabb termek keletkeztek, előnyösen lőnek elhelyezve az alsóbb s felső iskolák. Ugyanazon éviem gf. E r d ö d y Gábor püspök 30 ezer téglát s nagy *) Szederkényi: IV, 25.