Állami gimnázium, Eger, 1892

Tartalomjegyzék

60

boldogtalan jelentkezett s felvétetett, s ime mivé alakult á „vegyes társaság“ ? Ma a honvédség kétféle anyagváltozáson megy át: nyer tiszteket a közös hadseregből, de veszít is. Szakasztott ilyen a mi helyzetünk: az anyagot, melyet nyerünk, kétszer is megrostálják : a belépés előtt és után; egyébként szóval s szavakban nyilvánuló „erkölcsi támogatással“ jól tartanak bennünket. A g. ellenkezőleg mindig friss s teljesen ép anyaggal dolgozik; az ismétlők sőt még a gyengébbek is onnan ki- s nálunk ^szorulnak. Hogy ez a tanítás munkájára s eredményére mekkora befolyással van, azt még nem-szakértő is beláthatja! Mi gyengébb anyagot kapunk s ha mégis találkozik benne mag, az hovahamarabb — elhagy. E tekintetben igen tanulságos a VIII. alatt alább közölt 5. statisztikai kimutatás a tanulók vándorlásáról, melyből kitűnik, hogy 3 év alatt intézetünk 7+3+7(9) 17(19) bukott gimnázistát fogadott be és l+3+2(3)= 6 (7) jeles v. jó reálistát adott át a fő^.-nak, továbbá 4 jó tanulót (egy 1. s három 2-oszt.- belit) a helyb. tanítóképezdének. Eme kettős változások összege 27(30)-ra rúg, a mi, a teljes létszámhoz viszonyítva, elég tekintélyes. Ez tehát már nem is asylum, refugium, hanem levezető-csatorna, melynek végén egy kis előkészitő-műhely van más intézetek számára, tudományosan: Darvinismus a pedagógiában ! Ezek után, nem hogy meglepő jelenség, de sajnos a tapasztalat által igazolt következtetés az: hogy a tanulók második csoportja szellemileg az előbbiek megett marad, hogy jobb tanulóinknak aránylag nagyobb része izr. vallású, a mi szerintem ismét nem szégyen, az illetőkre pedig még szerencse is.

S nem lehetne-e ezen kevéssé örvendetes állapotokon lendíteni ? A jelen viszonyok között alig, mert — s ezzel az intézet fejlesztésének kérdéséhez értem, — így 3—-4osztálylyal mi is vagyunk? Előkészítő iskola, legjobb esetben „álczázott polgári iskola“, vagy Aranynyal szólva „nagy reményű és sajnálatos töredék“, de mindenesetre zsákulcza, mely nem ok nélkül hat lankasztólag még jobb tanulóinkra is, kik a reáliskolai érettségit is elég becsesnek tartják s azon szülőkre, kik fiaikat reális s magasabb technikai pályákra szánták. Ezen nembánomságot sajnos már a 3. oszt.-ban volt alkalmunk az idén megfigyelni s mondhatom ellensúlyozása nem csekély fáradságunkba került. Mélyen fájlaltuk e jelenséget, a nélkül hogy jogosan megbotránkozliattunk volna rajta, mert hisz arra mutat, hogy a szülők révén, maguk a növendékek foglalkoznak azon kérdéssel: mi tévők legyenek, ha a 4. osztályt elvégezték s tanulmányaikat folytatni óhajtják ? A helybeli főgimnáziumba nem léphetnek át, idegen városban levő főreáliskolába, anyagi viszonyainál fogva, csak kevés szülő küldheti gyermekét s így a többség számára esetleg kénysze-