Állami gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
33 czímet is találhattam volna, jellemzőbbet aligha. A r. szánalomraméltó szerepét a ^.-mal szemben e két szó, mely veres fonálként vonul végig meggyőződésemen s dolgozatomon, valóságos plein-air világításba helyezi. A g. és r. viszonyáról írva, eszembe jut Heine „Dalok könyvéből“ e híres két sor ; „Es ist eine alte Geschichte, doch bleibt sie ewig neu“, mely teljesen ráillik az én témámra is, lévén az nem valami egészen új s körülbelül oly régi, mint a kétféle középiskola párhuzamos fennállása. Számtalanszor vizsgálták e két intézet egymáshoz való viszonyát, kölcsönös helyzetét s az egyik fölényét a másik felett. S az ilyen vizsgálódások 100 közül 99 esetben a á- győzelmével végződtek, teljesen igazat adva e jeles franczia mondásnak : Ily a deselioses qu'on erőit parce qu’eRes ont été dites miile fois (vannak dolgok, melyeket azért fogadunk el valóknak, mert ezerszer ismételtettek). Nen csodálkozhatunk ezen, ha meggondoljuk, hogy a g, s annak képviselőivel szemben mi úgy szám mint kor tekintetében kisebbségben vagyunk. Rég szükségét éreztem annak, hogy e kézzelfogható, de az egyik párt által fel nem ismert, a másik által bölcsen elhallgatott körülményre nyilvánosan is felhívjam a figyelmet. Azért legyen szabad ama szavaimat idézni, melyeket erre vonatkozólag az 1892 februárban megtartott anketten mondtam : „Elégtétellel ragadom meg az alkalmat e helyen is, hogy nyíltan rámutassak azon pszichológiai okra, melynélfogva hasonló tanügyi értekezleteken mint a jelenlegi, s a minő a berlini volt, a tagok oly görcsösen ragaszkodnak a latin nyelvtanításához s ez az, hogy a tagok csaknem kivétel nélkül a gimnáziumot látogatták. Bizonyára más lenne az eredmény, ha a reáliskolának volna oly múltja, tradicziója s annyi neveltje mint a gimnáziumnak. “ *) Csak újabb időben ébredtek a reálisták elnyomottságuknak tudatára s egyes dicséretreméltó képviselői igyekeztek is a minden áron szánalmasnak feltüntetett helyzetet a valósághoz képest megvilágítani s a közönséget, a szülőket elfogulatlanul tájékoztatni.**) Minthogy az igazságnak végre is győznie kell, habár a meggyökerezett előítéletek lerombolása, a szándékosan felhalmozott salak eltávolítása csak kitartó küzdelem árán remélhető, e jogos önvédelemre minden kínálkozó alkalmat *) L. Az egységes középiskola ügyében megtartott értekezlet hiv. Jegyzőkönyvének 117.—8. lapját. **) Mellőzve a szakfolyóiratokban és isk. programmokban megjelent értekezések teljes bibliográfiáját, csak egy igen derék dolgozatra hivatkozom, melyet jelen tanulmányom javára kimerítően használtam fel s melyet „A reáliskola hivatásától“ czímen Rombauer Emil írt a vezetése alatt álló brassói áll. főreáliskola 1885/6-iki Értesítőjébe. 3