Állami gimnázium, Eger, 1891
Tartalomjegyzék
ünnepén, melyet a közel jövőben fogunk megülni, büszkén léphetünk majd Európa szemei elé, mint oly nemzet, mely gazdagságánál, műveltségénél, tekintélyénél, erejénél fogva a világrészünk sorsát intéző nemzetek tanácsában helyet követelhet magának. Ennek az örvendetes eredménynek létrehozásában dicsőségesen uralkodó királyunknak, a magyar nemzet mellett, nagyon jelentékeny rész jutott. Nem hiába veszi őt körül a magyar nemzet oly nagy ragaszkodással, szeretettel, hódolattal; — ezt a ragaszkodást, ezt a szeretetet, ezt a hódolatot meg is érdemli. A királyi hatalmon kivül, mely előtt, bárki legyen hordozója, mindig hódolattal hajolt meg a magyar, oly személyes tulajdonságok ékesítik uralkodónkat, melyek nemcsak mint királyt, hanem mint embert is a legnagyobb tiszteletre és szeretetro teszik méltóvá. Szívbeli jóság, mely, a hol csak lehet, mindig kész segiteni; nyájas leereszkedés, mely a legfélénkebb kérelmezőt is felbátorítja; lovagias gondolkozásmód, mely oly szépen összeillik a magyar nemzet jellemével ; szigorú igazságszeretet, mely Mátyás királyra emlékeztet; mértékletes, józan életmód, mely bármely egyszerű polgárnak is mintául szolgálhat — és páratlan lelkiismeretesség a hivatalos kötelességek pontos teljesítésében, mely az állami élet nem egy munkását megszégyenítheti: ezek azok az erények, melyeknek koszorúja felséges királyunk homlokának Szt. István koronájánál nem kisebb ékességéül szolgál. — Nehéz királyi kötelességei teljesítésében, fárasztó napi munkájában nem gátolták felséges urunkat azok a nagy megpróbáltatások sem, melyeken ismételve kellett keresztül mennie, s melyek közt fiának, a trónörökösnek hirtelen halála volt a legsúlyosabb. Ha mintát kerestek az élet számára, kedves ifjak, a királyt válaszszátok előképül, előképül úgy a hazafias mint az általános emberi erényekben, kiválóan pedig a szigorú kötelességtudásban és a munka szeretetóben. Arra nézve már nincs nézeteltérés széles Magyarországon, hogy királyunk a legalkotmányosabb gondolkozású fejedelem Európa összes uralkodói közt. Féltékenyen őrködik alkotmányos szabadságunk fölött, melyet esküjéhez híven senki által nem enged megsértetni. Tanuljátok meg tőle, kedves tanuló ifjak, a szabadság tiszteletét és szeretetét! — Sza