Állami gimnázium, Eger, 1890
7 mélyes érintkezéssel, s a küldöttség Grónay Sándor polgármester elnöklete mellett Szederkényi Nándor országgyűlési képviselő és Horváth József ügyvéd, városi képviselőből azonnal meg is alakíttatott s aküldöttségben részvételre Halász Ferencz kir. tanácsos, Hevesvármegyi k. tanfelügyelő is felkéretett. Ezen küldöttség javaslatára a városi képviselőtestület 1890. évi márczius hó 12-én tartott üléséből 2602. sz. a. hozott határozatában az intézet elhelyezését, karbantartását és évi 20C0 forint jutalékot ajánlott meg. A nagymélt. vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur méltányolva Eger város közönségének áldozatkészségét, melylyel nyomasztó anyagi viszonyai között a nevelésügy oltárára ily nagy áldozatoktól sem riad vissza, 1890. óv ápril hó 20-ikán 13503 sz. a. kelt rendeletében közölte a képviselőtestülettel azon módozatokat s kívánalmakat, melyek teljesítése esetén Egerben az újonnan szervezendő alreáliskola megnyitását engedélyezni hajlandó. A fontos, s Eger város közművelődési történetében egy uj korszakot jelölő rendelet egész terjedelmében a következő: „Vallás- és közokt. m. kir. miniszter. 13503. sz. Eger város képviselőtestületének f. évi márczius 13-án tartott üléséből 2602. sz, a. tett felterjesztésére a csatolmányok idezárása mellett a nevezett város értesítése végett tudatom a közönséggel, hogy az esetre, ha a törvényhozás előterjesztésemre a szükséges fedezetet meg fogja adni, kész vagyok az 1891—92. tanévtől kezdödöleg a következő feltételek mellett Egerben, fokozatosan, 4 osztályú alreáliskolát állítani: a) Eger városa köteles lesz az általa felajánlott, tulajdonát képező kaszárnyaépületből az első és második emeletet, továbbá annak földszintjéből, annyit, a mennyit a czélirányos elhelyezés érdekében a szolga lakására szükséges helyiségen kívül esetleg még kívánni fogok, ezen alreáliskola elhelyezésére a tanügy követelményeinek megfelelőleg átalakítva és bútorokkal felszerelve rendelkezésemre bocsátani, s köteles lesz az épület és bútorzat karban tartásának, valamint a jövőben esetleg szükségesnek mutatkozó átalakításoknak és bútorbeszerzéseknek költségeit is viselni. b) Köteles lesz továbbá ezen alreáliskola fentartásához évenként (3000) háromezer írttal járulni, a mely összegből a