Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1945
REV 2010- 2 Polgár Iván 1874-1945.) 1899—1901-ig volt intézetünk tanára. Mindig szeretettel gondoltak rá volt tanártársai és tanítványai, megnyerő, munkás egyéniségét tisztelték és becsülték. Az Alma Mater emlékezetében sokáig él még alakja. Grész Leó (1885—1945) 1907—08-ig és 1913—17-ig volt intézetünk tanára. Matematikai kézikönyvei országosan ismertté tették nevét. Volt intézete mindig hálásan gondolt nagynevű tanárára, s szerető büszkeséggel őrzi emlékét. Szenfannai Jenő VIII. és Jurányi Csaba II. o. tanulónkat magához szólította a Mindenható. Betegségüket példás türelemmel viselték s a szentségek áhitatos fölvétele után békésen hunyták örök álomra gyermekszemüket. Egyikük sem érte meg, hogy az iskolában befejezze tanulmányait, de az Örök Bíró előtt mindketten levizsgáztak mór, hogy könyöröghessenek érettünk, akik ittmaradtunk, és akik még sokáig őrizzük emléküket. Isten adjon nekik örök nyugodalmat 1 Iskolánk az 1945—46. iskolai évben. A katolikus gimnáziumok számára előírt Rendtartásnak megfelelően a szepf. 8-i Veni Sancte-val kezdtük meg az iskolai évet, miután előzőleg szepf. 1-én megtartottuk az alakuló értekezletet, szepf. 3—6. napjain a javító-, magán- és különbözeti magánvizsgálatokat, szepf. 7-én pedig a beírást. Az ideiglenes nemzeti kormány 6650/1945. M. E. sz. rendelete értelmében a gimnázium I. osztálya helyett az „általános iskola“ V. osztályát szerveztük meg, még pedig a jelentkezők nagy száma miatt a) és b) tagozatban. Örvendetes tény ez, ha meggondoljuk, hogy az általános iskola V. osztálya minden nagyobb községben rendelkezésére áll a fiúknak, de a szülők szívesen hozták meg az anyagi áldozatot, hogy gyermeküknek ne csak tudást, hanem hagyományos katolikus nevelést is adjon az iskola. Ebben az iskolatípusban a latin nyelv tanulása csak a szülők kívánsága esetén kötelező, s ezt a szülők a beíratáskor határozottan kívánták is. így az általános iskola V. osztályában heti 3 órában latint tanítottunk, heti 2 órában pedig — mint másik szabadon választott tárgyat — az a) osztályban mezőgazdasági, a b) osztályban ipari ismereteket. A VKM 37.000/1945. sz. rendelete a gimnáziumi tantervet is módosította, bevezette a mindennapi kérdések, a IV., VII. és VIII. osztályban pedig a gazdasági és társadalmi ismeretek óráját, továbbá az élő idegen nyelvek tanításában helyet engedett a szülők kívánságának. A szülök ezzel a lehetőséggel a beíratáskor éltek is, és ennek megfelelően a III. és IV. osztályban a németet, az V. osztályban az osztály egyik részének németet, a másiknak franciát, a VI. osztályban franciát, a VII. és VIII. osztályban továbbra is németet és franciát tanítottunk. Mivel a szept. 1-i alakuló értekezleten a szülök megkérdezése nélkül több kérdésben nem tudtunk dönteni, az alakuló értekezlet második részét szepf. 14-én tartottuk meg. Új színt jelentett iskolánk életében az idén megnyílt Ciszterci Diákotthon is, mely 40 tanulóval az iskola egyik e célra átalakított szárnyában kezdte meg működését. Okf. 6-án, az aradi vértanúk emlékünnepén, résztvetfünk a főszékesegyházi ünnepélyes requiemen, utána pedig a Kossuth-téri nagygyűlésen. Okf. 14-én Egerben is megtartottuk az országos katolikus ifjúsági napot. Délelőtt a főszékesegyházban közös szentmise volt, délután pedig az ifjúság nagygyűlésén jelentek meg fiaink. Okf. 18-án az intézet kegyurának, Endrédy Vendel zirci apátúrnak névünnepét ültük meg. Nov. 5-én a Mária-kongregáció Szent Imre tiszteletére rendezett ünnepséget.