Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1942

36 Tobákos Kiíif r. tanárt az intézet fenntartója 181/1943. sz. intéz­kedésével a Rend budapesti Szent Imre Gimnáziumához helyezte át. Tobákos Kiíif 12 és fél évet töltött intézetünknél. Ez idő alatt nyu­godt kedélyével, derűs lelkületével tanártársai és tanítványai szeretetét egyaránt megnyerte. Szoros tanári munkája mellett szívesen vett részt az ifjúsági sport vezetésében és sok szeretettel irányította éveken át a Sportkör működését. Buzgó lélekkel és kiváló eredménnyel végzett munkájára az intézet mindenkor hálás emlékezéssel gondol vissza. Látogatások. Endrédy Vendel zirci apátúr, az intézet fenntartó kegyura május 7—10. napjait töltötte Egerben. Ittléte bizonysága volt annak, mennyire szereti egri fiait, milyen körültekintő, megértő és bőkezű jósággal veszi körül a Rend legősibb intézetét. A Kát. Tanügyi Főigazgatóság megbízásából dr. Champier István tanügyi főtanácsos, rozsnyói premontrei r. gimn. igazgató úr március 16—19., a főfelügyeleti hatóság képviseletében vitéz Zafskó Gyula tan­ügyi tanácsos úr, a miskolci tanker, kir. főigazgató helyettese pedig március 29—30. napjain látogatott meg bennünket; útmutatásuk és el­ismerésük fokozta és előre lendítette mindig jobbra törekvő iparkodá- sunkaí. Baváczius József prépost, kanonok, hitoktatási tanulmányi fel­ügyelő úr április 6-án és május 10-én látogatta meg a vallástani órákat. Ügymenet. Az iskolaévet szeptember 8-án ünnepélyesen, Veni Sancte-val nyitottuk meg; ugyanezen a napon az osztályfőnökök elvé­gezték az osztályrendezést, s tanítványaikkal osztályonként megismer­tették az intézet rendjét és fegyelmét. Szeptember 3—5-én tartottuk a javító-, magán- és különbözeti magánvizsgálatokat; 7-én a pótló be­írást végeztük és 9-én megkezdtük a rendes munkát; 10-én az igazgató az utolsó tanítási órában egybegyüjtötte a tanulókat, és hozzájuk a külső rendre, lelki fegyelmezettségre és a becsületes kötelességtelje- sífésre buzdító szavakat intézett. A szeptember havi érettségi vizsgálat írásbeli része 9—11., szóbeli része 12-én volt. A decemberi magán- vizsgálat 16—18-án folyt le. Az évet befejező hittanvizsgálat és össze­foglalások a VIII. osztályban május 10—13. napjain, a VIII. oszt. magán- vizsgálat május 5—7., az évvégi érettségi vizsgálat írásbeli része május 15—17—18—19., szóbeli része június 1—2., 4—5., 7—8-án, az I—VII. oszt. magánvizsgálatok június 7—9. napjain voltak. Az I—VII. osztá­lyokban a hittanvizsgálatokat és összefoglalásokat a 9.100/1943. sz. VKM. rendelet értelmében június 4—5., 7—8. napjain tartqjíuk meg. Az iskolaévet június 11-én ünnepélyes Te Deum-mal fejeztük be. Az ifjúsági lelkigyakorlatokat április 8—11. napjain tartottuk. Az alsó osztályosokét dr. Lékai Lajos tanár, a felsősökét P. Borsányi Ba­lázs ferencrendi atya vezette. Szép munkájukért e helyen is köszönettel adózunk 1 A diákokéval egyidőben a szülők számára is tartottunk lelkigyakorlatokat. Ezeket az intézet igazgatója vezette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom