Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1941

Ők, kik az Oltárok s Haza mellett szüntelen égtek, Égi ajándékot, s hason áldást hoztak azokra,

Ők soha szentséges tisztek folytatni nem unták,

A fáradlak után mentek felváltva nyugodtak;

Sem heve a nyárnak, sem rázó téli szeleknek Mérge az éneklőt nem volt meggátlani képes.

Ön maga a tájnak kiesebb fekvése is őket Titkos erőszakkal majd nem levegőbe emelte.

A futosó javakat, mint horgait emberi szívnek, Hagyván a külső hártyát kedvelte világnak:

A múlhatatlanakat vizsgálták lelki szemekkel.

Horvát András: Zirc emlékezete, 1814.

Nyolcszáz esztendeje az idén annak, hogy a magyar földre először léplek ciszterciek. II. Géza telepítette le őket hazánkba 1142-ben s Cikddoron — Tolna megyében — adott otthont nekik. Szent Berndt, Clairvaux apátja, kora legnagyobb egyházi dicsősége és elragadó szelleme, ekkor még él. Vájjon hallott-e valamit erről az ö hazájától oly messze eső s a krónikaíróktól barbárföldnek nevezett országról, ahová - bár osztrák területről — de javarészt mégis csak francia szerzetesek indultak el, és sejtett-e valamit arról a jövőről, mely itt fiai életén át a ciszterci gondolat és szellem történelmi feladataira vár!? . . .

A magyarságnak és a ciszterci léleknek első találkozása óta nyolcszáz esztendő telt el. S azóta ez a találkozás egyre lart. A ciszterci lélek ezalatt még nem tudott mindent elmondani s odaadni a magyarságnak, ez pedig még nem tudott mindent megtanulni és befogadni tőle. Az elmúlt nyolc század kevés volt ahhoz, hogy az teljesen kiáradjon, s ez egészen beteljék. A történelem szeretetté vált köztük. Ez pedig mindig kevesli az időt, mert mindig van — az elfogyott s a jövő időn felül és túl is — mondani és visszhangozni valója. Csak így lehet joga egy élet kölcsönösségének az időtlenségbe fölemelkedő folytatásra.