Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1941
28 zeti élet ormaira, akik maguk is öntudatos birtokosai a legtisztultabb cs legmagasabb magyar műveltségnek, akik maguk is a magyar szellemi és erkölcsi elit tagjai. Ennek az elit-lelkiségnek a magunkban való kimunkálását és másokban kibon- takozásra-segítését tekinthetjük mi is feladatunknak. Eredményt pedig mind önéletünkben, mind társadalmi hatásunkban csak akkor fogunk elérni, ha Széchenyi szándékai és elgondolásai szerint leszünk — az ő szavai szerint — »Isten napszámosai“. Ő maga nemcsak a „szót és betűt“ tekintette szerszámnak, hanem saját élete is szerszám, eszköz volt a legtisztultabb eszményiség szolgálatában, s azt akarta, hogy a „nemzet legnagyobb kincse, a kiké;zett, előítéletek nélküli értelem mindinkább növekedjék s kellő helyére emeltessék, hogy felébredjen a közlélek, és így erősebb legyen a haza“. Semmiféle szellemi és társadalmi csoportnak, közösségnek nem lehet ma ennél a programmnál sürgősebb és életbevágóbb feladata, mint hogy valóban felébredjen a köziélek, és így erősebb legyen a haza! Diákszövetségünk is akkor tesz tanúságot időszerűségéről és a kor nagy igényeinek megértéséről, ha a baráti, diáktestvéri együttérzés, bajtársias ragaszkodás érzelmeinek ápolásán kívül a fiatalabbak felé készségesen kinyújtott segítő kéz nemes gesztusán kívül a maga hatókörében vállalja a keresztény világnézetnek, öntudatos magyarságnak, etikai megingathataflanságnak minden célkitűzését és e célkitűzésekkel együtt járó áldozatokat. Valami új, valami „más“ forr, alakul, készülődik a világban, ami megalkuvás nélkül, egyeztetés és kompromisszum nélkül kívánja a maga részére az uralmat az emberi szellem fölött. Nos, az a világnézet, amelyet mi képviselünk, az az evangéliumi kereszténység és gyakorlati magyarság, amelynek mi elköteleztük magunkat, — sohasem mondhat le az ember szellemisége fölötti primátusáról, ezért minden megszületendő, kialakulóban levő új értéket is fel kell díszítenie a maga örök vonásaival és jellegzetes, lényeges jegyeivel. Lehet, hogy új kor küszöbén állunk, de ebben az új korban nekünk, életkorunk szerint talán már „öregdiákoknak", de lelkületűnk, világnézetünk és szellemi beállítottságunk szerint örök fiataloknak is ott kell lennünk, — homlokunkon a kereszt jelével, szívünkben az evangéliumi ifjúság mámoros harci kedvével s kezünkben, kemény öklünkben a szellemi s erkölcsi erők csorbítatlan fegyverével! Ezekkel a gondolatokkal iparkodtam kifejezésre juttatni a bennünket betöltő lelkivilágot, s ezek után legyen szabad adatszerűén felsorolnom azokat az eseményeket, amelyek Osztályunk életében feljegyzésre méltóknak látszanak: Mikor hírét vettük, hogy vitéz Kolossváry Imre m. kir. vezérőrnagy, Babocsay Zoltán a Pannónia Kender- és Lenipar Rt. főpénztárosa lett, ez valamennyiünket, mint a nagy ciszterci diákcsalád együttérző tagjait, igaz örömmel és büszkeséggel töltött el. Megilletődött lélekkel emlékezünk meg e helyen is azokról, akiket diáktestvéri és baráti sorainkból az Úristen elszólított. Eltávozott közülünk vitéz Kolossváry László ny. m. kir. vezérezredes, Veszprém vm. vitézi székkapitánya (Veszprém), dr. Kovács József nyug. igazgató-bányafőorvos (Budapest), Csuhái István kir. kát. gimn. tanár (Nyíregyháza), ifj. Csikpálfalvi (Schlachta) Sándor (Mohora), Barchetti Rudolf (Eger), Csonth János Máv. felügy. (Budapest), Hüse Zoltán OTI sí ellenőr (Eger), Bíró Mihály plébános (Sukoró), Várkonyi Rezső min. tanácsos (Budapest) Stokker János adóügyi jegyző (Egerszalók), Nagymihályi István várm. főlevéltáros (Eger), dr. Szokolay Lajos vm. tiszti főügyész (Eger), Egry Gyula ny. áll. gimn. tanár (Jászberény). Ezekről a kedves emlékű halottainkról név szerint emlékezünk: rajtuk kívül a szeptember 21-én bemutatott gyászmisében imádságunkba foglaltuk minden elhúnyt diáktársunkat, azokat is, akiknek halála óráját és végső pihenőhelyét nem ismerjük. Fájó szívvel ugyan, de ezévben is kénytelenek voltunk azokat tagjaink sorából törölni, akik tagsági kötelezettségüknek már hosszabb idő óta nem tettek eleget és
