Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1940
61 Munkánkat ősszel az orsz. cserkész-céllövőversenyre való készüléssel kezdtük; a versenyen ötödik helyezést értünk el. Az év folyamán anyagi és szellemi erőinket a rövidhullámú rádiós munka gyakorlati megindítására fordítottuk. A kezdet nehézségeinél mellettünk állt Guíácsy Gyula m. kir. főhadnagy, aki áldozatos, önfeledt lélekkel, sok türelemmel és szeretettel vezette és irányította munkánkat. Mindannyiunk őszinte becsülése és hálája a köszönetünk. Az intézet a rádiós munka céljaira nagy költséggel külön termet hozatott rendbe, és adott át használatunkra. Ennek célszerű felszerelése, az adó-vevő állomás építése (amennyire anyagi viszonyaink megengedték) eléggé előrehaladott állapotban van, de még sok szép tervünk vár megvalósulásra. A rövidhullámú rádiósmunka és a vele járó áldozatok vállalásával, cserkészeinknek nemes foglalkoztatást és technikai hajlamuk megnyilatkozására alkalmat akartunk nyújtani, végeredményben pedig ezzel a munkánkkal is hazánkat akarjuk szolgálni. A karácsonyi szünetben hatnapos sítábort rendeztünk 18 résztvevővel. Tanyánk immár harmadszor a Bükk-hegység Bálvány-csúcsa tövében épült Csurgó-vadászház volt. Őrgróf Pallavicini Alfonz Károly nagybirtokos úrnak köszönjük, hogy a tábort ismét lehetővé tette. Karácsonykor az intézet tornacsarnokában a csapat tagjai számára családias műsoros teát rendeztünk. Jól sikerült népies pásztorjátékot adtak elő cserkészeink. Szent György napján a csapat régi hagyománya szerint az intézet udvarán tábortüzet gyújtottunk Szent György tiszteletére (1. az Ünnepek c. fejezetet!). Emlékezetessé tette idei tábortüzünket, hogy azon a legnagyobb ciszterci cserkész, Endrédy Vendel zirci apátúr is résztvett. Május 22-én 30 tüzeslelkű fiúval szaporodott a liliomos zászló lovagjainak száma. Dr. Palos Bernardin vette ki a fogadalmat tőlük és 8 új segédtiszttől. Te Deum napján 24 legénycserkész jelöltünk tett fogadalmat, akik dr. Ágoston Julián vezetésével fogják a legénycserkész- munkát végezni. Néhány nagyobb fiúval csatlakoztunk a regős cserkészmozgalomhoz is. Az Országos Vezetőképző Törzs (OVT, azelőtt HÖKK) egri törzsrajának (parancsnoka dr. Palos Bernardin tt., csapatunk tisztje) csapatunkból 19 végleges tagja és 16 jelöltje van. Az OVT-fagok valamennyien szerepeltek kiképzőként a 20. országos őrsvezetői tábor egri tagozatán és a 23. orsz. tiszíjelöltképző táborban. A 20. orsz. őrsvezetői tábort húsvétkor elvégezte 13 cserkészünk. Újabb 12 cserkészt jelentettünk be a nyári őrsvezetői táborba. Szándékunk, hogyha nem kaphat is minden fiú őrsöt, azért az őrsvezetői képesítést minél többen szerezzék meg, mert ezzel is emelni kívánjuk a csapat kiképzési színvonalát.