Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1939
16 lehet. A zenekari művek majdnem mind (kivéve a nagy klasszicizmus előtti, a barokk és rokokó művészet korából valókat, amelyek iránt a szeretet újabban örvendetesen terjed) csak átírásban játszhatók, és a fiúk erejét is fölülmúlják. Az így játszott darabok legtöbbször nem mások, mint az irodalomban az idegen szépirodalmi művek többé-ke- vésbbé vagy inkább kevésbbé sikerült „fordításai". Éppen ezért szerencsés a régi, előbb említett korból valók tanulmányozása, mert a tanulók könnyebben jáfszhatják, másrészt ezek tanulmányozása, előadása által fejlődik zenei igényességük. Nekünk magyaroknak egy másik nagy kötelességünk is van: a magyar zenét és éneket megszerettetni a diákokkal. Minden műben a szerző lelke él. Minden nép művészetében a nép szelleme virágzik ki. A magyar énekben és zenében is a magyar nép szelleme nyilatkozik meg. A magyar zene keletről származásával nem illeszkedett bele a nyugati zenébe. Ahogy kultúránk többi ága fokozatosan fejlődött és a nyugati hatásokat szerencsésen, nemzeti szellemével összehangolva tudta magába olvasztani és a nyugati hatásokkal nemzeti szelleméhez átalakítva magyarként újat tudott termelni, nem sikerült ez zenénkben. A íöbbszólamúság, az európai zene e jellegzetessége lassan, századokon keresztül fejlődött. Náluk is probléma volt. A fejlődő íöbbszólamúság a magyar énekhez hangsora miatt nem illett. Szerencsétlen sorsunk, a kultúra hordozója, a polgárság kevés száma és ezeknek is idegen volta miatt a nyugati hatások kiszorították, elfojtották a keletről hozott ősi zenét. Úgy kellett újra felfedezni. Most megtalálták. „Ott van még benne a honfoglalók dala: egyszerű barna ruhában, de elsodró lendülettel. Nem csoda, hogy a mai elfajzott magyar elhül ,ős színe láttán* “.1 A mai magyar társadalom nehezen találja meg hozzá az utat, nem akarja elfogadni, elismerni. Hódít ugyan az ősi zene, egyre növekszik hívei száma, de még mindig sokan vannak, akik ellenségei. Ők még a régi zenei iskolák neveltjei, nem érzik sajátjuknak a gyökeresen magyar és népi zenét. így alakult ki aztán a visszás helyzet, hogy külföldön már nagyobb közönsége van a népi alapokon megújhodott magyar zenének, mint idehaza. E visszásságon akar segíteni az iskola, amikor az ősi zenét szeretné megkedveltetni tanulóival. És itt fordul kéréssel a szülői ház felé: ha már ízlésünk nem tud is megbarátkozni az új zenével, ne fojtsuk meg gyermekeink lelkében bíráló megjegyzéseinkkel. Ha már mi nem élvezhettük és élhettük magunkévá elfeledett népi értékeinket, — legalább tegyük lehetővé gyermekeink számára, hogy bennük minél jobban kiteljesedhessék, minél gazdagabban kifejlődhessék a mostaninál magyarabb és nemzetibb élet. Kodály: i. m. 397. Faíu bíró Győző.
