Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1938

54

megdobbant a fejedelem szíve ott a hallgatag kövek alatt, amikor több mint félszáz magyar diák énekelte el a Hymnust és a Szózatot a kriptában, amikor ifjú magyar életek borultak rá a márványkoporsó hűs csöndjére, s a magukkal vitt koszorú mellé odarakták szívüket is, a magyar jövendő egyetlen reményét. Az igazgató lelkes szavai remeg- tetíék végig lelkűnkön a nagy halott tanítását. Az ünnepség után megtekintettük a remekbeálmodoíf góí székesegyházat és a város reneszánsz, barokk épületeit. A kövek meséltek. Múltról, nagyságról, hitről. A város nevezetességeinek megtekintése után kirándultunk a környező hegyekbe, majd az esti kivilágítás fénye mellett végig ámultuk a hatalmas dóm körvonalait.

Hétfő, május 1. A székesegyházban mondott szentmisét az igazgató és a három tanár. Elhagytuk Kassa ékes utcáit, hogy mind beljebb és beljebb hatoljunk a visszacsatolt ősi részekbe. A falvak szíves szeretettel fogadtak bennünket. Százan és százan álltak a kapukban, hogy váró ölelésükkel isíenhozzádot intsenek a vígan daloló diákcsoportnak. Valamennyien úgy éreztük, hogy hazaérkeztünk. Ismerős volt az emberek mosolya, ismerős a tájak integető üde-zöldje. Valamikor talán Árpád fejedelem pihent meg itt, — mint a magyar történet krónikása, a névtelen Anonymus mondja — érthető, hogy szívdobogva kanyarodtunk az Ung partja mellé. Talán az ezeréves magyar föld szíve is megremegett, amikor ütemes lépéseink végigdübörögtek a Drugethek ősi várának hídján, s falán messzi tájakra izenő hívásunkat meghallották a Kárpátok zúgó fenyvesei is, s visszafeleltek. A Drugethek ormosodó fészke s a benne fölállított görög-katolikus teológiai főiskola megtekintése után kedves élményben volt részünk. Szfojka Sándor Őexcellenciája, az Ungvároft székelő munkácsi püspök úr a vár falai alatt elbeszélgetett velünk. Megható volt, amikor elmondta kormányzói kihallgatásának történetét. Segítséget és védelmet kért az agyonsanyargatott ruszin nép számára. A kormányzó úr Ő Főméltósága mind közelebb és közelebb lépett a „gens fidelissima" főpapjához, — kinn valahol déli úrangyalára kondultak meg a harangok — szeme könnybelábadt, megfogta a püspök karját, s fályolos hangon, de katonás fegyelmezettséggel szólt: „Örülök, hogy én közölhetem először kegyelmes urammal: a magyar honvédség előőrsei ebben a pillanatban lépték át Ruténföld határát, hogy a sokat szenvedett népet újra a magyarsághoz csatolják." Valamennyien szótlanul hallgattuk, de ez a hallgatás beszédesebb volt mindennél. A görögkatolikus székesegyház megtekintése után végigsétáltunk az Ung partján, ahol elárvult magyar és ruszin házak szomorú elhagyoífsága hirdette az újgazdagok fényes palotáival szemben a cseh uralom „áldásos“ hatásait. Hiába emeltek kormányzósági palotát, hiába építettek keleti stílusban ragyogó pravoszláv templomokat, hiába kérkedtek pompázó telepes-községeikkel, a „leg-