Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1937
7 világban! Igaz, hogy az élet sokfelé igényli a felnőtt idejét, s igen gyakran nem könnyelműség, nem felelőtlen szórakozásvágy az, ami a szülőt a gyermekeitől elrabolja, hanem a kenyérkereset súlyos gondja, az élet számtalan időtrabló problémája és szenvedése. És mégis meg kell tanulnia úgy beosztani az időt, hogy necsak a munkának és gondnak, hanem a gyermeknek is jusson belőle. Mert a legfontosabb mégiscsak a gyermek, a lelke, jellemének, egyéniségének, életének fejlődése. De nemcsak sok időre, hanem még több türelemre is szükség van a gyermek nevelésében. A fejlődés vonala nem mindig egyenes. Néha borús, nyugtalan időszakok következnek be a gyermek életében. Minden aggódó gondoskodás, előrelátó okosság és önfeláldozó készség hiábavalónak látszik. Ilyenkor van szükség a türelemre, ilyenkor nem szabad elveszíteni a gyermekbe vetett bizalmat. Ha tudunk az ily nehéz fejlődési szakok beálltával is bízni, és hittel tovább dolgozni a gyermeki lélekben, akkor rövidesen tapasztalni fogjuk, hogy sok minden, ami szülőknek, nevelőknek sok fejtörést, aggodalmat okoz, magától rendbejön. A legtöbb nehézség csak átmeneti, a legtöbb hiba csak időszaki fejlődési tünet, és az idő haladásával magától elmarad a fejlődés következő állomásán. Minden szülő tudja, mily kemény próbákat kell néha a szeretetnek és türelemnek kiállania, míg egyszercsak elhalványodnak, tovatűnnek a hibák, s ismét nyugalom áll be a fejlődésben. S így van ez nemcsak a mindennapos esetekben, hanem még sokszor olyankor is, amikor a rendellenességek szinte betegesnek látszanak. Azok a hibák, amelyek a fejlődés során legelőször szoktak keserűséget okozni a szülőknek: az akaratosság, indulatosság és dac.5 Ezek a hibák lényegükben erőteljes akarati megnyilvánulások, de olyanok, amelyek értékes cél nélkül valók. Nemigen fogunk találni kisgyermeket, aki teljesen ment volna ezektől a hibáktól, és különösen a 3—4 éves korban, majd később a serdülőkorban mutatkoznak erősebben vagy gyengébben, a gyermeki temperamentumnak megfelelően. Az akaratosság minden nevelési eredmény legnagyobb akadálya. Hiszen lényege éppen abban áll, hogy elhárít magától minden nevelői befolyást, s vele szemben a maga elhatározását érvényesíti feltétlenül. Az akaratos gyermek szembeszáll nevelője akaratával, s elzárja lelkét a nevelői ráhatások elől; ha pedig ez az állapot állandósul, minden nevelő-szándék eredménytelen lesz. A gyermeki akaratosság igazában a nevelés tagadása, mert a nevelés éppen a gyermek irányítására törekszik. Bármennyire természetes is ezeknek a tulajdonságoknak a jelentkezése a gyermekkorban, a szülőknek mégis arra kell förekedniök, 5 J. Prüfer, Wie erziehen wir unsere Kinder? 1929. 49. és kk.
