Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1935

86 (31*40 m). — A felsőoszfályú válogatott futball-csapat rész tvett a fő- és középiskolák „Előre“~kupamérkőzésein, az alsós válogatott csapat pedig a vándordíjas körmérkőzésen szerepelt. A felsős válogatottak szép győzelmet is arattak. Az úszó-szakoszfály, amelynek tagjai havi 2 P tagsági díjért látogathatták a városi versenyuszodát, az egész év folyamán hetenként 3 órában — télen is — gyakorlatoztak s készül­tek vízipóló-mérkőzésekre. A középiskolás csapatokkal való mérkő­zések során ez a szakosztály is derekasan szerepelt. 9. Egyesületi élet. Az intézetben működő egyesületek nem külön­álló céllal dolgoznak, hanem valamennyit a gimnázium célkitűzései megvalósításának szolgálatába állítottuk. Ezek a maguk sajátos eszkö­zeivel valamennyien egyet akarnak: a testben-lélekben ép, erős, finoman fogékony, erkölcsben-tudásban értékes s cselekvésre kész és képes jellem kialakítását. Az egyesületek s körök vezetői a következő jelentésekben számolnak be: a) Legősibb egyesületünk a Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Mária-kongregáció, amely a Mária-tisztelet jegyében intenzívebb lelki­életre, szociális tevékenységre s minden szép és jó ügy támogatására neveli felsőbb osztályú tagjait. Ez évi történetét röviden a követke­zőkben ismertetjük: tartottunk 13 rendes gyűlést, 2 tanácsgyűlésf, 2 jelöltoktafást, 1—1 jelölő, alakuló és zárógyűlést; november 5-én volt nyilvános ünnepélyünk és december 8-án ünnepélyes tagfelvételünk. Rendes gyűlést minden második szombaton tartottunk, tanácsgyűlést pedig szükség szerint. A kongregáció prézese Tóth János dr. hittanár. A magisztrátus tagjai voltak: prefektus Mezey László, Vili. o. t., titkár vitéz Fluck Gusztáv, VIII. o. t., jegyző Fejér Gyula, VIII. o. t., pénztáros Szarvas Ferenc, VIII. o. t., könyvtárosok Hortobágyi István és Teőke László, VII. o. tanulók. Évi működésünkben az Actio Cacholica évi programmjához alkalmazkodtunk. A hitbuzgalmi és erkölcsvédelmi szakosztály mun­kájába belekapcsolódtunk a lelkiélef eszközeinek elméleti ismerteté­sével és gyakorlati alkalmazásával. A katolikus gondolkodást fejlesz­tettük az Egyház sokoldalú tevékenységének és terjeszkedésének ismertetésével. A jó erkölcsök védelmében a táncról és egyéb, a diák­életben felmerülő problémákról beszéltünk. A nagy kilenced elvég­zését október első péntekjén elkezdtük. A bolsevizmust, hitlerizmust és fasizmust megbeszéltük, hogy ezekről katolikus módon tudjunk gondolkozni. A szociális gondolkozás fejlesztése végett idősebb kongreganisták Huszár Károly, Mikos Ferenc és Mihelics Vid ilyen tárgyú munkáit ismertették. Szegény diáktársaikat a kongreganisták a Segélyző Egyleten belül és azon kívül is támogatták. A katolikus sajtót felvilágosítással és tevékeny támogatással terjesztette a kongre­

Next

/
Oldalképek
Tartalom