Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1934

Nincs még egy ünnep, amely annyira előrevetné fénvéf, — annyi kedves, friss izgalommal mozgatná meg jóelőre a világot, mint a karácsony. Megremegteti a diákszívekef, epedő hazavágyásf kelt életre bennük. Boldog készülődés lázát sugározza szét az egész földkerekségre: a zöld erdők lejönnek a hegyekből és ellepik a piacokat; a falvak bejönnek a városokba, hogy az emberi találékonyság mindenféle alkotásával, az örömszerző ajándékozásnak ezernyi, kis és nagy, külső eszközével térjenek vissza a szentestét váró otthonokba. Az élet külső képének ezzel a megélénkülésével párhuzamosan mozdul meg a lelkek belső világa is. A szeretetnek, a részvétnek melege járja át a különben elfásult szíveket: kitárulnak a szerencsétlenek felé, hogy ezen a napon ne legyenek azok; megnyílnak az elhagyatottaknak, hogy ezen a napon ne érezzék árvaságukat. A családokra meg, ahol talán a hétköznapi küzdelmek mezőin megfonnyadíak a kedv s öröm virágai, új életbizalmat, derűt, megértést, békességet harmatoz- nak az ez estén mézzel folyókká lett Egek.

Millió és millió emberszív átéli a szent este és a szent éj lelkeket megújító csodáját, de a világot átjáró varázserő kiinduló forrásáig alig figyel-rezdül vissza. Kevesen eszmélnek rá a karácsonyestnek örökre tartalmat adó világeseményre; még kevesebben fordulnak a megszabadított emberiség leróhafatlan hálájának mély, személyes átérzésével a betlehemi Kisded felé. Pedig onnan, a kéfezerévelőtti barlang ridegen szegény jászolybölcsőjéből árad minden fény, minden öröm, minden új remény az egész emberiségre. — Mikor a betlehemi pusztán felhangzott a Magasságbelinek dicsőséget s a jóakaraté embereknek békességet hirdető angyalének soha nem hallott, ünnepi, égi szózata, akkor találkozott össze először újból és igazán és örökre maradandóan a paradicsomból kiesett ember a végheteflen-jóságú Istennel.

. Évezredeken át kereste az ember az elvesztett Istent kőben, fában, tengerek hatalmában, égzengések félelmetes erejében, az Olym- pos magasságában, önalkotta bálványai múló szépségében. Sokat-sokat févedezetí, de tévedésein keresztül is mindig élt szívében a tiszta vágy, az olthatatlan szomjúság az egy, örök, mindenható, igaz Isten után. Benne találta meg végre az ember életének egyedül helyes érfelméf- célját; Tőle kapta meg, törvényeiben, életének biztos útmutatását; Tőle nyerte, szentségeiben, küzdelmeinek kiapadhatatlan erőforrását. — Ennek az örök Istennel való találkozásunknak boldogító ténye a kút- forrása minden igazi karácsonyi örömnek és szeretetnek. Ilyen értelmű öröm hozta össze intézetünket is a ragyogó karácsonyfa köré. Ilyen értelmű szeretet oszt itt ruhát, cipőt, tandíjsegélyt s egyebet arra rászoruló diákjainknak s legalább egy-két szem cukornyi édességet a mi iskolacsaládunk minden egyes, szeretett diákgyermekének.

66 —