Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1934
21 vasút felé együttesen végezték napi sétájukat, komoly beszélgetésbe elmerülve. Bizonyára akkor is a gimnázium és a tanulóifjúság ügyesbajos dolgai foglalták le elméjüket. Káposzfássy még néhány évig maradt Egerben, azután Szentgofthárdra került jószágkormányzónak, ahol aránylag fiatalon, jóval idősebb barátja előtt meghalt. Együtt pihennek most mindketten az elválaszthatatlan jóbarátok a szentgotthárdi temetőben. Nyugodjanak békében; gondolatban egy-egy babérágat teszünk le csendes sírjukra 1 De ott vannak még a többiek, akikre a gyermeki lélekbe vésődött élénk benyomásokkal emlékezünk: Reiszer Ottó, aki Káposzfássy előtt osztályfőnökünk volt; Rázgha, Török, Kovács Demjén, Ledniczky, Miskovics, Wéber, Maczky cisztercita tanárok és három civil tanár: Szabó Ignác, Sajósy Alajos és Perger Ignác. Valamennyien megtértek őseik honába; áldás emlékükre 1 Negyven év telt el azóta, hogy elhagytuk ennek a kedves intézetnek a küszöbét. A természet rendje az, hogy az öregebbek előbb távoznak, de bennünket, egykori diákokat is alaposan megfogyaszfott az idő, erősen megrifkífotfa sorainkat. 42-en végeztük a nyolcadik osztályt és ezek közül máig legalább tizenöten elköltöztek az életből és csak lélekben lehetnek velünk. Kegyelettel emlékezzünk rájuk; mi pedig, Kedves Osztálytársaim, az itfmaradotfak és jelenlevők, fogadjuk meg újból, hogy azt a nemes szellemet, amit itt e falak között szívtunk magunkba, Vesfa-fűzként ápoljuk lelkűnkben. Fogadjuk meg, hogy azt a gyermeki lélekben szövődött barátságot, mely különben is végigkíséri az embert az életben, halálunkig megtartjuk és fejlesztjük. Közeledünk ahhoz a korhoz, amikor a gyermekkori emlékek nemcsak- hogy nem mosódnak el lelkűnkben, hanem mindig jobban és jobban felélénkülnek. Ragadjuk meg ezeket az emlékeket és ápoljuk azokat, hiszen azok legtöbbünkre nézve, akiket az élet árja elsodort egymástól, úgyis csak elvont értéket jelentenek. Boldogok lehetnek azok, akik együttmaradfak és akik ezt a gyermekkori barátságot gyakorlatilag is tovább vihetik az életen át. Legtöbben csak bensőnkben hordozzuk ezt, és megnyilvánulására csak ritkán nyílik alkalom. Ilyen alkalom a mai is, amikor kinyílik a szívünk és szeretettel borulunk egymás nyakába, örvendezve a viszontlátáson és felújítva azokat a kedves emlékeket, amelyek összekötnek bennünket. Adja az Isten, hogy minél több ilyen találkozónk legyen és hozzáteszem, a mainál boldogabb időben! És most hozzátok van még néhány szavam, Fiatal Barátaim, akik most vagytok növendékei ennek a gimnáziumnak. Látjátok, hogy mi, öreg diákok, akik negyven évvel ezelőtt hagytuk el ezt az intézetet, milyen szeretettel és hálával gondolunk rá, és úgy térünk ide vissza, mint gyermek az édesanyjához. Kövessétek ti is a mi példánkat.
