Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1931
10 hódítók, kik erőszakkal szerzett birodalmukat államosítani akarták, nagyon jól tudták ezt, mert a leigázoft népet legelőbb is nyelvétől törekedtek megfosztani; de viszont, a népek is érezték, hogy mindaddig, míg hívek maradtak nyelvükhöz, nincs okuk kétségbeesni hazájuk sorsa felett: mert egyazon nyelvet beszélni annyi, mint egyazon módon gondolkodni; annyi, mint egyazon módon érezni; annyi, mint egyazon dolog felett együtt örülni vagy bánkódni; tehát ebben rejlik az oka, hogy minden életrevaló nép miért ragaszkodik nyelvéhez oly féltékenyen s miért tiszteli s becsüli meg nagy íróit, mint akik a nemzeti szellemet híven és maradandóan tudják kifejezni műveikben; ők t. i. a haza folytonosságának tanúi s az elmúlt idők homályából úgy fénylenek ide hozzánk, mint világítótornyok, hogy gondolkodásunkat, érzésünket és tevékenységünket nemzetünk történetének irányában kalauzolják. Nem nehéz azért megértenünk, hogyha a világítótornyok fényét közömbösségünk ködével elhomályosítjuk, lesiklunk nemzetiségünk alapjáról, eltévelyedünk nemzetünk történetének irányától és nemcsak a legnemesebb örömek iránt való fogékonyság gyöngül meg lelkűnkben, hanem a haza fogalmának jelentősége is elmosódik .......... A nyelv, a nemzeti valóságnak ez a hatalmas tényezője, az irodalomban fejük, nemesül és juthat virágzásra; értékének s értékével a nemzeti valóságnak emelkedése vagy csökkenése azon fordul hát meg, hogy a tanulóifjúság, melynek soraiból kerülnek ki majd a jövő írói> mennyire ismeri és becsüli nyelvét, mennyire tudja megőrizni eredeti tisztaságát s megválogatni kifejezéseit, vagy, más szóval, mennyire tudja tiszteletben tartani a nyelvbeli ízlés törvényeit. A nyelv tisztasága t. i. szinte egy az irodalom erkölcsi tisztaságával s az ízlés, ha uralkodó az irodalomban, megnemesíti a közbeszéd, a társalgás nyelvét is; mert az ízlés szabályozója és bírája az illendőségnek, a cselekvésbeli illendőségnek csakúgy, mint a beszédbeli illendőségnek; közletét, hogy úgy mondjam, melynek hites helye az irodalom. Szörnyű felelősség hárul hát az írókra, ha nem tudják, vagy nem akarják híven megőrizni; mert az író, még a közepes tehetségű is, szinte korlátlan úr közönsége felett: fölemelheti magával a nemzeti szellemet híven megőrző nemes erkölcs fénylő, tiszta világába, vagy leránthatja magával a nemzeti szellemet megrontó erkölcstelenség undok, szennyes posványába. Mihelyt megtapsolja a közönség az illetlent, a rútat, a rosszat valamely írott műben, meg fogja tapsolni a közerkölcsben is. A nyelvbeli tisztasággal és ízléssel változik minden; az ékesszólás illendősége az erkölcsök illendőségével karöltve jár. Róma is, mikor a nagy század nyelvének tisztasága és ízlése a császárság alatt romlani kezdett, nem sokára meglátta, hogyan süllyed vissza erkölcse barbárságba.“1) ') Kassuba: Emlékbeszéd Szvorényi felett. Egri főgimn, Értesítője 1909/1910.
