Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1930
8 rázatánál ahhoz kell röppennem, kinek alázata Bethlehemef, Názáretet járta, kinek szeretefe a keresztfán vérzett el, aki azért imádkozott, dolgozott, élt és halt, hogy mindnyájan eggyé legyenek abban a nagy szeretetben, mely Krisztus lelkét tölti el mennyei Atyjával szemben. S most kópiázni kezdett: Krisztus karácsony éjszakáján a bethlehemi jászolyt ragyogó fön- ségbe burkolta. Egész világ borult térdre évenkint előtte. Szent Bernáf innen tanulta, hogy az alázatosságnak „kényszerítő“ hatalma van. A bethlehemi jászoly előtt királyi fők hajladoznak. Szent Bernát tudta, hogy csak ott van igazi fönség, ahol alázatosság van. Ez az az erény, melyhez az isteni fölség is oly barátságosan tud közeledni. Hiszen ezt öltötte fel, hogy megmutassa magát az embereknek. Krisztus nem a római sas dübörgő légióival jött, nem az ókori bölcseség tudós köpenyében, hanem az alázat jászolyában, az alázat pólyáiban, mert tudta, hogy így könnyebben fog győzni a világ felett. Ezért „győzelmes" Szent Bernát szavában és szívében az alázatosság. Szent Bernátot elvonuló alázatossága emelte ki a clairvauxi magányból, mert mindenki tudta, hogy neki semmi sem kell, amit ez a világ adhat; se bíbor, se pénz, se hírnév. Ez az önzetlen alázat hajtott királyi akaratot az ő akarata alá s így emelte az alázatot a királyi fönség magasába; ez győzedelmeskedett százezrek lelkén, kik körülrajongták olaszországi és Rajna- menti missiós ufain. Átütő erőt kap az alázatosság Szent Bernátnál azáltal, hogy az igazság mérlegére helyezi. így minden emberi dölyf, hazugság, minden bűn az alázatosság elleni lázadássá válik. S valóban így van! Több igazságot, a teljes igazságot leheli ez az alázatosság, e megvetett, kicsúfolt szava a modern életnek. Örökké fog ragyogni Szent Bernát százados dicsőségéből az alázatosságnak e fönséges, győzelmes elismerést kikényszerítő hatalma. Győzelmesnek vallja Szent Bernát ez erényt, mert az igazságnak öltönye. Ezért nem hunyászkodik meg semmi földi hatalom előtt akkor, midőn az igazságnak bajvívója lesz. „Mint egy sziklafal állott ellen a szent apát — beszéli Ernaldus III. Lothár császárral vívott egyik vitájában — és vakmerőén szembeszállt a császárral . . és II. Imre pápához diadalmasan írja, hogy hiába szegezte a „barbár tőrt a pápa nyakának a feldühödött császár.“ Ugyancsak Ernaldus tanúskodik Szent Bernátról, hogy ez a szerény ember, aki igazán semmit se tartott magáról, .kénytelen volt olyan szerepet játszani, mintha minden hatalomnak ő volna birtokosa.“ II. Jenő pápa Szent Bernátnak volt szerzetes fia. Midőn mint pápa meglátogatta Clairvaux-t s „megmutatta pápaságának dicsőségét“, megmaradt mély alázatossága. A szerzetesek boldogan ismerték fel benne azt, aki 10 év előtt örömmel teljesítette a kályhafűtő szerepét. Szent Bernát alázatosságát takarta itt a pápai méltóság.
