Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1928
13 KOVÁCH DEMJÉN 1859—1929. Többet, mint tanártársunkat, szerzetestestvérünket gyászoljuk benne. Elvesztésével érezzük, hogy az a testvériség, mely a szer- zefestanárokaí egybefűzi, nemcsak azokra áldás, kiket az egy cél felé, egy úton, egy akarattal és közös szeretettel vezetnek, de áldás elsősorban magukra a vezetőkre, a szerzetestanárokra. Mint élő példa hirdette nekünk, hogy a szeretet elvetett magjáért, még ha egy-két mag az útfélre esik is, előbb-uíóbb szeretetet és megbecsülést kell aratni. Évtizedeket töltött a katedrán s mégis nem a fáradtság, a lélek törődöttsége vagy fásultsága volt, ami az iskolától elválasztotta. A megérdemlett nyugalmat csak a betegség tudta rákényszeríteni. Az iskolától való megválás lelkének nagy fájdalma volt, de mégis szelíd derűjével mindig fel tudta üdíteni azokat, kik az iskola munkáját immár nélküle folytatták. Ez a példa lelkesítő volt. Lehet úgy szeretni az iskolát, hogy annak fáradságos munkája, sokszor szúró tövise is, mégis csak boldogságot, szelíd, csendes, megbékélt boldogságot fakaszt, így, mint élő példája a tanári hivatás megtestesítőjének, nyugalmi éveivel sem kapcsolódott ki az intézet életéből. Közvetlen közelségét élete utolsó percéig éreztük, hiszen mindannyiunk jelenlétében adta vissza szép lelkét Teremíőjének. Az óra et labora kettős jelszavának megvalósításában az Úr a második alól őt már felmentette, de tudjuk és érezzük, hogy az elsővel mindig miénk marad. Kovách Demjén szigorú, képzett, jó tanár volt. Diákjai „öreg Kovách“-nak becézték, mert mindig magasan maguk fölött érezték az önzetlen szeretetben, nyugodtságban s kiforrott élefbölcse- ségben. A kisdiák képzeletében élő legendás távcső, mellyel mindent látott, nem volt más, mint az az aggódó, szinte atyai szeretete, mellyel lépésről lépésre kísérte tanítványait, nemcsak a tanulásban töltött órák, de a játék, szórakozás és kirándulások idején is. Nem hagyott szó nélkül semmi apró hibát vagy fogyatkozást sem, de mindenre az okos, tapasztalt tanár megértésével tett megjegyzést. Tanítványai, mint élete mutatta, úgy érezték, hogy az a pár jóságos szem mindig feléjük van irányozva, nemcsak míg az iskola küszöbét tapossák, de kint az életben is. Ezért keresték fel szívesen később is, mikor az iskola terheinél már sokkal súlyosabb terheket viseltek, ezért jöttek a szerétéiért viszontszeretettel megfizetni.
