Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1927
5 pen, hogy a nagygimnázium számára a ciszterci Rend 12 vagy 13, az egri érsek pedig 3 tanárt ád hat éven át, míg a Rend saját tagjaival nem tudja ellátni az intézetet. Ez idő alatt a két felső osztály a Líceumban végezte tanulmányait. így aztán már 1852-ben az Entwurf- meghonosította érettségi vizsgálatot az egri gimnázium is megtartotta. Mivel a nyolc osztály több helyiséget kívánt, 1855-ben iskolai célokra alakították át a templomhoz ragasztott melléképületeket is. Az alkotmányos világ helyreállításával intézetünk is végigkisérelte Eötvös, Trefort, majd a mindenkori kultuszminiszterek tanterveit és újításait előbb mint a kassai, 1884-től a budapesfvidéki, 1921-től ismét a Miskolcra helyezett kassai, 1924-től újra a budapesfvidéki tankerületbe osztott főgimnázium. Belső története azóta egy a magyar középiskola történetével. De külseje nagyot változott. 1900—1901-ben a Rend újraépítette a gimnázium teljes épületét s kiépíttette a rendház keleti szárnyát. Az építkezés ideje alatt a gimnázium a Líceumban kapott otthont. 1921-ben a Rend e legrégibb intézetének a Szent Bernát-fő- gimnázium nevet adta, hogy virágozzék az egyház és a haza javára annak a szentnek oltalma alatt, akit a ciszterci Rend második alapítójának ismer és tisztel. Az 1924. XI. t. c., mint gimnáziumot, a teljes klasszikus képzés szolgálatában hagyta meg. Intézetünk ciszterci rendi igazgatói voltak: Schumann Teofil dr. 1786—96., 1802-ben a visszaállított pilis-pásztói apátság első apátja; Pászty Rajmund 1796—1806.; Marsalkó Konstant 1806—17.; Zoffcsák Ödön 1817—29.; Rezutsek Antal 1829—53., később zirci apát; Juhász Norbert dr. 1853—66., később a kassai tankerület főigazgatója; Szvo- rényi József 1866—92., jeles tudós, a M. Tud. Akad. tagja; Kassuba Domokos 1892—1917., c. tanker. főigazgató; Werner Adolf dr., c. tanker. főigazgató 1917—1924., zirci apát és Kürti Menyhért dr., c. tanker. kir. főigazgató 1924-től. Elhunyt tanárai közül irodalmi és kulturális téren kitűntek, mégpedig világiak: Albert Ferenc, az egri csillagvizsgáló igazgatója, Makáry György, a 40-es években ismertebb szépíró, Szarvas Gábor, a nagy nyelvtudós, Szabó Ignác, író, szerkesztő, polihisztor, Sajósy Alajos akad. festő. — Egyházmegyei paptanárai közül kanonok lett Poczik Pál, Tóth Imre, Eperjessy Ferenc, Stephanovszky Sándor, Zsass- kovszky József. — Jelesebb ciszt. rendi tanárai: Ihász Gábor jeles nyelvész, Supka Jeromos zirci apát lett, Tipold Özséb történelmi munkát írt, Minikus Vince a természettudományban, Lóskay Bekény az irod. tört. terén, Barbarics Róbert a nyelvészet terén működött, Vincze Ambró hiífani könyveit a legújabb időkig használták, Maczki Valér dr. esztétikus és bölcseleti író, Greksa Kázmér dr. egyetemi tanár lett Zágrábban, Török Konstant esztétikai, Nagy Béni dr. történeti műveket írt és Madarász Flóris a 19. század irodalmának jeles esztétikusa volt.