Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1927

13 názási kötelezettség alól egészen érthetetlen, több esetben legfeljebb a szülők ok nélkül való aggodalmaskodásával vagy a különben sport- kedvelő tanulóknak az inkább munkajellegű rendszeres testgyakorlás­tól való húzódozásával magyarázható. Emezek, a felmentettek nagy száma pedig immár okot ad arra, hogy a mentesítésnek legtöbb esetben alapjául szolgáló szívbaj keletkezése körül komolyan vizs­gálódjunk. Csak természetes, hogy az intézet minden alkalmat megragadott arra is, hogy az egészségápolás szükségességéről, az alkohol és nikotin káros hatásairól s az ezek ellen való küzdelem jelentőségéről tiszta tuda­tosságot keltsen a tanulókban. Nemcsak a valláserkölcsi, természetrajzi, egészségtani és testnevelési órák szolgáltattak alkalmakat az egészség- ügyi kérdések tárgyalására, de a többi tárgy tanárai is találtak eszme­kapcsolatokat s erre való tekintetből is válogatták meg az olvasmányokat és az írásbeli dolgozatok anyagát. 6. Kirándulások. A testnevelés ügyét is szolgáló kirándulások az őszi és tavaszi alkalmas időkben ez évben sem maradtak el. Ezek első sorban a földrajzi, természetrajzi és fizikai tanításoknak gyakor- latiabbakká tételére céloztak, de a többi tanulmányok megvilágítására is szolgáltak. Mindezek kisebbek voltak s térre a várost környező hal­mokon és hegyeken, illetőleg a helyi ipartelepeken, időre nézve pedig rendszerint 1—2 órán, vagy egy-egy délutánon túl nem terjedtek. A művészi nevelés céljára a helyi műemlékekhez és a képkiállításokra vezettük el gyermekeinket. — Nagyobb tanulmányi kirándulásra, mely­nek rendezője Boksa Kristóf r. tanár, kísérői pedig Varga Bennó és Pataki Vidor dr. r. tanárok voltak, Esztergomba küldtük el tanítvá­nyainkat. A kirándulásban 60 tanuló vett részt és 3 napig (okt. 22—24.) tartott. Útközben Budapest nevezetességeinek megtekintése, Esztergom­ban pedig a főszékesegyház, a Bakacs-kápolna, Szent István első vér­tanú kápolnája, a kincstár, az érseki képtár, a könyvtár és a Szent Benedek-rend esztergomi társházának az egész kirándulás körül tanú­sított támogató érdeklődése érzésben és tudásban egyaránt gazdagí­totta a kiránduló csapatot. 7. Vallás-erkölcsi és hazafias nevelés. Az intézet ezirányú ne­velésének alapelveif a ciszterci középiskolák részére ez évben kiadott új Fegyelmi Szabályok két első pontjából mindenki világosan megis­merheti. Ezek szerint: „1. Megemlékezvén róla, hogy a bölcseség kezdete az Úr félelme, az élet minden viszonylatában eleven öntudatossággal gondoljon a mindenható Istenre, akinek életét, képességeit köszönheti, akinek fenn­tartó és segítő ereje nélkül egyetlen lépést sem tehet az élet útjain; akinek minden gondolatáról, érzéséről és cselekedetéről számadással tartozik. Becsülje meg önmagában az istengyermeki méltóságot s ke­

Next

/
Oldalképek
Tartalom