Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1926

43 helybeli versenyuszodában 20 tanuló tanult meg úszni az isk. év alatt. A kör az 1927. márc. 26—27-én rendezett bpesti országos tornaversenyen 26 tanulóval vett részt és első díjjal tüntettetett ki; több ízben rendezett — tanári felügyelet mellett — helyi football-, athletikai, úszó, céllövő versenyeket, ahol a tagok derekasan megállták helyüket. A sportkör vagyonának múlt évi maradványa: 436Í2 P. A jelen tanévben a testnevelési járulékból 495'80 P, egyéb forrásokból 44 P 80 f folyt be és igy összes bevétele 976 P 72 f volt. Kiadása: 511 P 28 f. Maradvány tehát 465 P 44 f. g) R 213. sz. Koháry István-cserkészcsapat elsősorban örömmel könyveli el legkedvesebb emlékei közé a nagyvakációban jún. 30-tól júl. 20-ig tartott táborozását. Molnár András, a mátravidéki bányák vezérigazgatójának jóságából a Mátra ölén, Mátranovák közelében tölthette a csapat vakációjának legszebb idejét s élvezhette a természet elragadó szépségeit. Valósággal atyai szeretettel nyújtott segédkezet az adminisztráció munkáiban, adott szállást és segítette a csapatot szinte fel nem sorolható esetekben. Hálával emlékezünk meg ft. Hoffmann Gyula plébános úr, Pacher Ervin főmérnök s Horváth Károly úr állandóan szives figyelméről. A tábor vezetői Evetovics Kunó ár., Pataki Vidor ár., Schilling Roger tanárok voltak, a résztvevő cserkészek száma 35. A tábo­rozás sikerét előmozdították kegyes adományaikkal: Szmrecsdnyi Lajos ár. egri érsek úr Ő excellenciája (1.000.000 K), Werner Adolf dr. zirci apát úr (2.000.000 K), mélt. Főkáptalan (500.000 K), néhai Nagy János dr. kanonok, nemzetgy. képviselő (1.000.000 K), Török Kálmán kanonok (500.000 K), Csekó Gábor nagyprépost, Matuszka Mihály, Venczell Ede kanonok urak (100.000 K), Buczkó Géza úr (300000 K). Nagy lendülettel indult és működött a csapat a jelen iskolai évben. Kezdettől fogva 3 rajban 12 Örs végzett jó cserkész­munkát. A heti örsi gyűlések rendszeres munkáján kivül változatos prog­rammá esztendőre tekinthet vissza a csapat. Kedves ünnepélyek, kétszeri ünnepélyes fogadalomtétel, testet-lelket üdítő kirándulások tarkitották a csa­pat életét. Decemberben kedves Mikulás-estje volt a csapatnak. Febr. 20-án nyilvános farsangi ünnepélyt rendezett. Színre került Varga Bennó ciszt. r. tanárnak »Csörkésznap Lepéndön« c. tréfás színjátéka. Mesteri alakítással és írói ügyességgel mutatja be Göre Gábor cserkészcsapat-alakítási próbálko­zásait. Két ízben összesen 43 jelölt tett cserkészfogadalmat. A kirándulások végpontjai voltak: ostorosi erdő, Várhegy, Szilvásvárad, Szarvaskő, Eged, Bélapátfalva, Kékes. A csapat létszáma 90. Vezetői Evetovics Kunó dr., Hegyi Kapisztrán dr., Pataki Vidor dr., Varga Bennó és Baksa Kristóf tanárok. Hálával emlékezünk meg vitéz Csörgey Károly tábornok úr szerető figyelméről, mellyel a csapat életét az egész év folyamán kisérte. A csapat bevétele 536’06 pengő, kiadása 27676 pengő volt. Vagyona 259'30 pengő. 1927. évi nagytáborozását Ausztriában, Grác mellett, Rein ciszterci monostor közelében készítette elő a vezetőség. A Sernmeringen át Bécs és Budapest megtekintésével igen szép táborozása lehet ez az 50 taggal Péter-Pál nap­ján induló csapatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom