Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1926

23

az óraközi szünetekben tanítványainkat felfrissítő levegővételre és mozgásra kényszerítettük s télen az egészségre jótékony temperaturát biztosítottuk, örültünk, hogy gyermekeink Eger áldott vizét tavasztól őszig csaknem naponkint felkeresik; hogy télen a korcsolyázás és ródlizás sportját nagy kedvvel űzték s az intézeti kirándulásokra, melyek nagyon kedves alkalmakat nyújtottak szórakoztató játszásra is, mindig lelkesedéssel jelentkeztek. A játékban egyébként sincs hiány a mi gyermekeinknél. Ä helyét is, idejét is — sokszor a kívánatosnál is hosszabb tartamban — s a módját is meg tudják ők találni. S mig mindezekben az intézet felvilágosítólag és buzdí- tólag hatott, a testnevelési óráknak, a sportköri és cserkészgyakorlatoknak a szakszerű és rendszeres vezetés gazdag tartalmat biztosított. A megengedett határokon belül nemes versenyekre is engedtük gyermekeinket, de mindig azzal az oktatással, hogy, ha küzdelemre mennek s ellenfelüket legyőzvén, önérzettől ragyogó homlokkal hagyják el a pályát, önérzetük arra késztesse őket, hogy szellemi és erkölcsi erejök kifejtésén csak annál lelkesebben munkálkodjanak, ami annyit jelent, hogy a testedzést nem öncélnak, hanem nemesebb erkölcsi tevékenységre való készség nevelő eszközének kell tartaniok; mert máskép az erkölcsi nemesbülés tényezője helyett az erkölcsi durvaságnak, sőt elvadulásnak válik tényezőjévé, aminek szomorú példáit a véres csatákban végződő labdarúgó meccsek és botrányba fulladó sportegyleti gyűlések elég gyakran láttatják.

Ez a felfogás épúgy nem a »maradi« egyoldalúságnak a gondolkodása, amint a sport elfajult túlzásainak a józanság korlátái közé szorítása s a szellemi és erkölcsi értékeket semmibe vevő, vagy ezeket inferioritásra juttató sportláznak csökkentése nem az ellenséges érzületnek állásfoglalása. Ha a teremtő gondolatnak, a cselekvésre hevítő érzésnek s a tettre erős akaratnak is szószólói maradunk a hova-tovább egyoldalúvá fajuló sportkultúra divatainak idején ; ha az atlétaképzés helyett a tömegeknek egyenletes testnevelését sürgetjük; ha az egészséget féltjük és védjük a túlzásba vitt sportolásnak orvosilag megállapított következményeitől: csak a helyesen felfogott kultúrának, a nemzeti lélek értékeinek s a legdrágább egyéni kincsnek vagyunk a védelmezői.

E helyen egy sajátságos tünetre rá kell mutatnunk, mely, ha okában igaz, a sportszenvedély vakságát bizonyítja; ha pedig nem komoly, csakis a szülők oktalan dédelgetéséből és rettegéséből, vagy a tanulók érthetetlen húzódozásából és kényeskedéséből származik. Mindkét esetben megállapíthatjuk a következetlenséget. A torna alól való felmentési kérelmek évről- évre szaporodásáról van szó. A felmentésre szemmelláthatóan jogosultak sorában egymásután jelentkeztek a sporttereknek és uszodáknak kis hősei is. Sajnos, az orvos soknál észlelt szívbajt; de intelme, hogy hagyjon fel a sporttal, megszívlelésre nem igen talál. Akinél nem tudott bajt megállapítani — mert ilyen is akadt köztük — annál a szubjektív panaszok özönét kellett elnémítania azzal a jó tanáccsal, hogy »mentse fel magát« a féke-