Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1918

Tartalomjegyzék

16 gyűjtésben; a nemzeti hadsereg bevonulásánál fölmerült költségekre 475, a nemzeti hadsereg fölszerelésére 1250 koronát, az Országos Gyermekszanatórium céljaira 2351 K. 76 fillért gyűjtöttek. Résztvettek a Magyar Jövő ifj. irodalmi részvénytársulat megalapításában is 25 részvénnyel 2625 K. értékben. Szertáraink állománya ez iskolai évben nem igen gyarapodott. A nagy árak miatt alig lehetett valamit beszerezni. Egyik-másik szer­tárat azonban újra rendezték a szertárőrök vagy uj leltárt készítettek, így Bárdos József dr. a tanári könyvtár rendezésével foglalkozott, Tordai Ányos dr. az ifjúsági és a segélyző könyvtárt rendezte s uj katalógust készített, Cséplő Pál a művészeti gyűjtemény képeit a folyosókon csoportok szerint rendezte és lajstromozta, Gimesi Nándor pedig a földrajzi szertárat hozta rendbe, uj térképjegyzéket készítve. Az ifjúsági körökben eleven élet uralkodott és eredményes munka folyt. A Mária-kongregáció Módly Dezső hittanár, az Önképzőkör Bárdos József dr., a matematikai és fizikai kör Neuhold Özséb veze­tése alatt működött. Az énekkart először Kalovits Alajos dr., majd később Fekecs Sándor énektanár vezette. Legnagyobb tevékenységet fejtett ki a zenekör, amelyet öt évi szünetelése után Braun Jácint keltett új életre s mely Herovics Antal zenetanár vezetése alatt bá­mulatos eredményt ért el. Először a Területvédő Liga estélyén lépett föl a színházban, köztetszést aratva, majd március 24.-én hangversenyt rendezett s végül a Mikes színdarab előadásán remekelt. A tanári kar tagjai, akik szorosai vett iskolai kötelességeiken fölül ez évben sokat buzgólkodtak a szertárak rendezésében, ifj. egye­sületek vezetésében, meg iskolai ünnepélyek rendezésében, a társadalmi életben is szerepeltek s résztvettek minden nemes társadalmi moz­galomban. Tordai Ányos dr. a Mikes c. ifjúsági színdarabot írta és rendezte s március 20.-án a zenekör hangversenyén, Braun Jácint ugyanekkor, Bárdos József dr. a megsemmisítő béke ellen tiltakozó ünnepélyen meg március 15.-én mondottak nagyhatású beszédeket. Tordai Ányos dr. ezenkívül a január havában rendezett magyar esten mind a tartalom, mind a forma szempontjából művészileg megírt s előadott beharangszójával s a MOVE kulturosztálya által rendezett Zrínyi-emlékünnepen mondott nagyhatású emlékbeszédével szerzett elismerést és becsületet magának és az intézetnek. A tanári kar munkakedvét fokozták, lelkesedését növelték, cselekvését irányították azok a látogatások, amelyekben az intézet kegyura, Békefi Rémig dr., zirczi apátúr s a Budapest-vidéki tan­kerület főigazgatója: Gaál Mózes részesítették. Két évi távoliét után — a proletár-diktatúra alatt nem látogat­hatott meg bennünket — jól esett viszontlátnunk intézetünk kegy­

Next

/
Oldalképek
Tartalom