Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1916

Tartalomjegyzék

10 kötelesség; a részvét uem maradt elhangzó szó; az Ígéret testté nem lett ige. Tanítványainak sorsa, jelene és jövője, életük legapróléko­sabb fázisa is annyira tudta foglalkoztatni őt, hogy leküzdhetetlennek látszó akadályok se riasztották vissza, ha az arra érdemesek sorsát egyszer a kezébe vette. A meleg családias érzés mellett ez a tanít­ványaiért való buzgóság és fáradhatatlanság a második szimpatikus és hatalmas vonása Nagy Béni egyéniségének. Még állt ravatala s máris több mint ezer koronát hozott össze a Nagy Béni-ösztöndíjra a tanít­ványok hálája s a szülők nagyrabecsülése. Mint tanár a legmegcáfolhatatlanabbul bizonyította be, hogy a tanítás — művészet. Istenáldotta művész volt a tudományközlésben, az anyagfeldolgozásban s a tudás megrögzítésében. Sajátos módszeré­vel a legkritikusabb témákat is oly közel tudta hozni tanítványai gon­dolatvilágához, hogy azok szívesen, könnyen és jól tanultak; sokat tudtak s egészséges életfilzofiára tettek szert. Pedig nem volt a régi értelemben vett szigorú vág} rettegett tanár. Inkább a megértésnek, jóakaró elnézésnek, megbocsátásnak volt embere, mert kiforratlan, sok­szor nem is a józan ész, hanem az ifjúi tűz által vezetett lelkeknek volt atyai szeretettől áthatott nemesítője. Önmagával szemben szigorú és lelkiismeretes bíró volt. Szaktárgyaiban a folytonos önképzésnek lévén embere, mindig a fejlődő kor színvonalán állott. Ismereteit ta­nulmányutakon is bővítette. Beutazta — Magyarországon kívül — Alsó és Felső-Ausztriát, Stájert, Olasz- és Bajorországot, Boszniát, Herce­govinát és Dalmáciát. A társadalmi mozgalmak sem hagyták érintetlenül lelkét. A napi politika hullámzásai alól dicséretesen tudta magát emancipálni s a helyzetek megítélésében bámulatos memóriájának adta számtalanszor tanújelét. Az iskola falain belül és azon kívül minden nemes irányú mozgalom támogatója, munkása lett. Ha kellett, szóval, tollal vagy egyéniségének kapacitáló erejével és összeköttetéseinek szálaival vitte az ügyet győzelemre. A ciszterci rend egri konventi templomának több mint egy évtizeden át volt vasárnapi szónoka. Hosszú ideig volt őre az általa újrarendezett régiségtárnak-, földrajzi és történelmi szer­tárnak. S mert nem közönséges fizikummal áldotta meg Isten, lelki energiáit is szinte pazarul árasztotta szét, hogy minél több szépet és jót tehessen. Hat évvel ezelőtt roppant meg először, amikor súlyos fülbajt kapott s kritikus műtétet kellett elszenvednie. Utána fölgyó­gyult, de régi betegségének árnyéka kísérte más és más formákban. Mindezzel nem sokat törődött, mert hívta az iskola és a tudomány ! Egri tanárkodása idején nagyobb arányú művelődéstörténelmi munkás­ságot fejtett ki. Főleg a Ferencesek története foglalkoztatta; de ma­radandó értékű Szent Imre herceg életének kritikai földolgozása; nem­különben Hevesvármegye története és Az egri főgimnázium története c. nagyobb

Next

/
Oldalképek
Tartalom