Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1916
Tartalomjegyzék
NÄGY BÉNI dr. 1874-1917. A megingathatatlannak látszó hatalmas tölgy kidőlt közülünk. A bámulatos gazdagságú emlékezőtehetség megszűnt működni. Az ajak, amely két évtizeden át a tudománynak és tiszta erkölcsnek volt fáradhatatlan tolmácsolója, örökre elnémult. A magyar nemzeti múlt emlékeit kutató történetíró maga is a múlté. A tanulóifjúság atyai jóakarója már csak tanítványai hálás emlékezetében él. A társadalom az őszinte, puritán jellemet gyászolja; mi, rendi és tanártársai, testvérünket és munkatársunkat, igaz barátunkat és a szív emberét siratjuk benne. Ez a szív, amely annyira megértő, annyira erős és fékezhetetlen volt, ha mások ügyének-bajának felkarolásáról volt szó: 1917. március hó 2-án délelőtt váratlanul és hirtelen elgyöngült s délután egy órakor utolsót dobbant . . . Pedig előző napon még teljesen jól érezte magát; csak este felé panaszkodott fejfájásról. Se ő, se más nem sejthette, hogy ez már a vérkeringés katasztrofális megzavarásának előjele. Hiszen másnap iskolába akart menni s a halálhír nyomán támadt általános megdöbbenés és óriási részvét mutatta, hogy senki se tartotta őt a halálra érettnek. Emberi tehetetlenségünk tudatában s a Mindenható akaratán való megnyugvással küldtük engesztelő imáinkat érte az Úrhoz s kísértük március hó 5-én délelőtt a nagy Requiem után a Fájdalmas Szűzről nevezett temetőbe békés pihenőre. A magyar ciszterci rend gyászában megható módon osztozott a mi ügyünket megértő és munkásságunkat elfogulatlanul szemlélő társadalom. Az ország távoli vidékeiről is százával érkeztek a részvét nyilatkozatai. Legyen e nehány sor is az emlékezés koszorúja sírján, hogy, akik ismerték és szerették, még bensőségesebben ápolhassák emlékét; mások pedig, akik nem ismerhették őt életében, legalább e szerény Me- mento-val álljanak meg az utolsó leheletéig munkás tanár sírja mellett. Nagy Béni, családi néven Jenő, Nagy Imre és Yincze Mária fia, 1874. február 25-én született Nagykanizsán, Zala vármegyében. Öt
