Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1915
Tartalomjegyzék
X. A főgimnázium 1915/16. tanévi életéből. Eddigi fájadalmas kötelességeink közt a legfájdalmasabbat teljesítjük, midőn immár második háborús tanévünk történetének élén feljegyezzük testületünk közszeretetben állt tagjának MADARÁSZ FLÓRIS dr-nak november 3-án Zirczen nem váratlanul, mégis, mivelhogy mindnyájunknak szívünkhöz volt ő nőve mindnyájunkat kimondhatatlanul lesújtó halálát. Mert hogy mink volt ő nekünk, a mi társas életünkben, és hogy mije volt intézetünknek, azt csak mi tudjuk igazán, kik azon a tizenegy esztendőn át, míg a mienknek mondhattuk, vele egy födél alatt élve, mindig eleven lelkének ragyogó ötleteiben gyönyörködtünk és szinte napról-napra tanúi voltunk annak az ő páratlan vidám és mindenkit lekötelező szives készségének, mellyel intézetünk érdekében, s mindig csak ebben, minden nemes szolgálatot, amelyre csak szükség volt, az elsők közt is elsőül látható örömmel vállalt magára s aminő fáradhatatlan buzgósággal, szintoly fényes sikerrel végre is hajtott. És tudják tanítványai, kik, mert érezték, hogy benne sohasem csak az oktató, hanem az értök, az ő szellemi és erkölcsi javokért buzgól- kodó nevelő áll velők szemben egész szeretetével és jóságával, osztatlan szeretettel csüggtek mindig érdekesen és ékesen szóló ajakán. Róla magáról s intézetünk érdekében és ezen kívül is végzett munkálkodásáról Értesítőnk élén avatott kéz írt hozzá illő emlékezést, melyből kitetszik, hogy Madarász Flóris dr, elhunytával minő veszteség érte intézetünket, sőt bizonyos szempontból a magyar nemzeti szellemet is nemcsak az elmúlt évekre, hanem még inkább a jövendőkre gondolva, mikor, „hogy most a csaták mezőin is fogyton-fogy a magyarság szíve, kétszeres szükség lett volna rá, aki szintén magyarságunkat védte, védte az irodalom terén — lángpallossal, s védte volna még annyi éven által, mint amennyit sírkövére jegyez majd a könyező kegyelet.“ 0 Mert azonfelül, hogy tanítványaiban a cselekvő keresztény magyar szellemet élesztgette, munkálkodása az iskolán kívül is úgy előadásaiban, mint írásaiban, melyek sohasem maradtak észrevétlenül, a keresztény magyar nemzeti szellem védelmére irányult és irányult *) Gárdonyi Géza nov. 5-iki leveléből. m