Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1914
Tartalomjegyzék
Spitkó Lajos A háborús esztendő, mely, a tanügyi intéző körök minden törekvése ellenére, többé-kevésbbé mégis csak kizökkentette rendes kerékvágásából az iskolai életet, megzavarta munkánk megszokott rendjét s egyúttal elragadta tőlünk azt a kiváló férfiút, aki egy negyedszázadon át, két tankerület élén, ennek a rendnek leglelkiismeretesebb őre volt: elragadta Spitkó Lajost, előbb a székesfehérvári, majd, az utolsó tíz esztendőben, a budapestvidéki tankerület kir. főigazgatóját. A jelen tanév elején még legbuzgóbb támogatója és végrehajtója volt közoktatásügyi kormányunk ama törekvésének, hogy a középiskoláknak lehetőleg rendes időben való megnyitásával a háború mozgalmasságai közepette is biztosítsuk a kulturális élet rendes folyását. A szorgalmi időnek legkisebb megcsonkítását is érzékeny veszteségnek tekintette, egyes tantárgyak heti rendes óraszámának csökkentéséről pedig hallani sem akart. El nem térni semmiben a rendtől; ragaszkodni legutolsó pontig a középiskolai rendtartás szakaszaihoz; megvalósítani, még a legcsekélyebb dolgokban is, a tanterv rendelkezéseit, az utasítások szellemét: ime, ez irányította őt mindenkor nemcsak mint kitűnő adminisztrátort, hanem mint vérbeli didaktát is, aki a tanítás mesterségének minden csinját-binját ismeri, de meg mint széles látókörű pedagógust is, aki előtt a jövő nemzedék karakterének kialakítása sohasem lehetett közömbös dolog. A rendszeretet és rendszeres munka emberének egy nagyon jellemző mondása sohasem mosódik ki emlékezetemből. Körülbelül két évtizeddel ezelőtt, mint a székesfehérvári főgimnáziumnak egészen kezdő tanára, rendeztem az épen új helyiségbe költözött s ezenközben bizony meglehetősen felforgatott természetrajzi gyűjteményt. Munkám közben egyszer csak egészen váratlanul meglepett Spitkó főigazgató. Érdeklődéssel nézte, hogy mennyire haladtam, mit végeztem el és mi van még hátra. Látogatását e szavakkal fejezte be: „Higyje el, tanár úr, nincs nagyobb lelki gyönyörűség, nincs megnyugtatóbb érzés, mint mikor az ember látja, hogy munkája nyomán hogyan bontakozik ki a chaosz- ból a kozmosz.“ íme, visszatekintve Spitkó egész pályafutására, bátran elmondhatjuk, hogy ez a szép gondolat adott annak tartalmat. Annak a tanügyi gárdának volt egyik kiváló tagja, mely, Klamarik Jánossal élén, törvényhozásunk egyik legnagyszerűbb alkotásának, az 1*
