Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1914

Tartalomjegyzék

25 IV. Vitkovics-önképzökör. A Vitkovics-önképzökör az igazgatóság engedélyével a jelen tan­évben is — ezúttal ötvenötödször — megalakult. Alakuló gyűlését 1914. szeptember lió 27-én tartotta. A vezető tanár, Madarász Flóris dr., megnyitó beszédében, utalva a nagy időkre, amelyeknek tanúivá tett bennünket a Gondviselés, fokozottabb munkára buzdította az ifjú­ságot. „Addig is — mondotta — míg a haza szent érdeke a cselekvés terére szólít bennünket, áldozatul követelvén utolsó csepp vérünket, az iskola falai között végzett kulturális munkával készítgessük elő azt a jobb jövendőt,, amelyért százezrek véreznek a harctéren. Tőlünk telhetőleg cáfoljuk meg a régi mondást: „Inter arma silent Musae.“ Az élőszó és toll is hatalmas fegyverek, ezekkel is szerezhetünk érde­meket hazánk szolgálatában“. Egyben mindjárt elhatározta a kör, hogy ezidén pályadíjakat nem tűz ki, lapokat (kivéve amelyek rendes évi tagsági díj fejében járnak : pl. Katholikus Szemle, Természettudományi Közlöny) nem járat, hanem a tagsági díjakból befolyó összes jövedel­met a háborús jótékonyság oltárán áldozza fel. így juttattunk a há­borúban megvakult katonák felsegítésére 142 koronát. A megnyitó gyűlésen választotta meg a kör tisztviselői karát, amely a következőképen alakult meg: alelnök lett Gorzó Andor VIII. o. t.; főjegyző Buella Balázs VIII. o. t.; titkár Farkas Károly VIII. o. t.; pénztáros Grózer Dezső VIII. o. t.; háznagy Werner Gyula VIII. o. t.; lapkezelő GibÁs Imre VIII. o. t. A kör összes tagjainak száma volt 85; ezek közül 22 pártoló és 63 működő. Tagjai közé sorakoztak, a zirczi Apátur engedélye folytán, a ciszterci rendi papnövendékek is. Az egész óv folyamán az alakuló és záró gyűlésen kívül volt 8 rendes, 1 rendkívüli és 3 díszgyűlés. A rendes gyűlések tárgyai vol­tak a beérkezett müvek bírálatának és prózai dolgozatoknak felolva­sása, prózai és verses művek szavalása, a folyó ügyek megbeszélése. A szavalásokhoz és felolvasásokhoz tanulságos eszmecserék fűződtek, melyeknek eredményét a vezető tanár összegezte. Egyik díszgyűlését Vörösmarty Mihály emlékének szentelte a kör. Tárgya volt a nagy költő epikai, lírai és drámai költészetét ismertető szabadelőadásokon kívül a legjellemzőbb darabok, drámai részletek előadása. A kör má­

Next

/
Oldalképek
Tartalom