Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1913

Tartalomjegyzék

8 tek, gyóntattak, térítettek meg, hányszor tartottak szónoklatot és kate- kézist. Emellett mindjárt tevékenységök körébe sorozták az ifjúság val­láserkölcsi nevelését és oktatását, mert enélkül működésük egyoldalú lett volna. A tanulóifjúság jelenléte emeli az istentiszteletek és pre­cessziók fényét. A misszió felvirágzott, bőven akadtak pártfogói. Fenessy tehát beszüntette, illetve átruházta adományát a gyöngyösi és eperjesi misz- sziókra.1) Az egri jezsuiták legnagyobb jótevői I. Lipót király és Széchényi György gróf esztergomi prímás voltak. I. Lipót 1696-iki donacionális levelével a jezsuitáknak a belvá­rosban városi telket adományozott, hogy ott templomot, reziden­ciát és gimnáziumot emeljenek. A telek a város nyugati részén, a Szent Miklós-utcában van, ahol a török hódoltság idején moschea és 13 tö­rök ház állott, s ahol később a jezsuiták misszió-háza épült. A török háztulajdonosok ezek: Mehmet Zelebi, aki az ispotályi moscheának volt a hodzsája. Ischmain Aga, aki cserépi földesúr volt. Mechet. Redep efendi. Hajdár ispája, aki később keresztény lett. Mechmet aga, aki bodvai földesúr volt. Mechmet Szulabaim, aki később keresztény lett Gergely névvel. Mechmet Jancsár. Mecsán Budi. Dervis ispája. Alaga. Husszain Bádog basa. Heves Zaim Mustafa aga és Machumet jancsár.2) A donacionális levél a városi telket közelebbről is meghatározza. Északról és délről utcák határolják. Az egyik utca a gyalogosok kapujáig halad, amely most zárva van; a másik közvetlen a város faláig terjed, ahol csak kis gyalogos útat hagytak az őrségek részére. Az egész te­lek hosszában 63, széliében 57 ölet tesz ki. I. Lipót adományát növeli még majornak és veteményeskertnek szánt városon kívül levő't elek kel, továbbá három szántófölddel és négy szöllővel, hogy ezek jövedelméből a jezsuiták kényelmesen meg­élhessenek.3) ‘) H. D. a. 1688. » ... bonus Pastor ordinavit tribus sociis sustentandis de proventibus suis Agriae percipiendis per provisores suos deponendos trecentos imperiales, quadraginta urnas vini et viginti mensuras tritici, vulgariter chilas dictas ...« 1696. » .. . Georgius Fenessy hoc beneficium idipsum transtulit in Gyöngyösiensem residentiam et missionem Eperjesiensem.« 2) Pásztói apátság. II. 402—403. 1. 1. jegyzet. 3) I. Lipót donacionális levelét kiadta Városy Gyula: A kath. iskolaügy Magyarországban. II. 34—36. 1. » . . . et inprimis intra muros civitatis pro area, fabrica collegii occupatae et assignatae fuerunt hucusque domus in piatea Sancti Nicolai dicta ad latus ejusdem occidentale interjacentes inter duas plateolas, quarum una septemtrionalis a dicta piatea S. Nicolai ascendit ad portulam pe- ■destrem, hoc quidem tempore clausam. Altera vero meridionalis, ab eadem area separata domus privatorum quorundam civium relicta, nihilominus versus occiden- tem immediate ad murum civitatis, pro necessitate vigiliarum praetereuntium sufficienti plateola seu via pedestri; quae tota area in longitudine quidem sua

Next

/
Oldalképek
Tartalom