Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1913
Tartalomjegyzék
65 Ferenc temploma kollégiumostul, a gimnázium és sok más épület.1) A tűz gyújtogatásból származott és a bűntény gyanúja valamelyik demerits pap lelkén száradt, mert a tűz az öreg papok házában tört ki, ahol a demeritusok is laktak. A kollégiumról azt jelentik, hogy siralmas állapotban van. Az esővíz és hó átcsurog a boltozatokon; félő, hogy az egész épület összedől. A helytartótanács 300 frtot utal ki a legszükségesebb javításokra.2) Ugyanekkor meghagyják, hogy Horvát Özséb domonkosrendi tanár is költözködjék be a kollégiumba. Horvát e rendelkezésnek ellene szegül, mire azzal gyanúsítják, hogy dohánykészletet tart. Az igazgató e tekintetben védi, hogy a dohánylevelekből csak a saját használatára készít tubákot, azzal nem üzérkedik.3) A templom a tűzvészben úgy megrongálódott, hogy kétséges volt, vájjon az iskolai év kezdetén az istentisztelet megtartható-e benne? A főigazgató először azt ajánlotta, hogy valamelyik közeli templomban, vagy az eltörölt Mária-társulat termében tartsák meg az ifjúság miséjét. Majd a régi színház átalakítását javallottá a legnagyobb takarékossággal. Mivel az átalakítás költségei 3000 írtnál többet tettek volna ki, azért arra utasította az igazgatóságot, hogy az ifjúság isten- tiszteletét a püspök engedelmével a kórházi templomban tartsák meg. Orgona nem kell, mert a Ratio Educationis az exhortátorok tiszténél szükségképen sem a zenét, sem az éneket nem kívánja.1) 1801-ben a gimnáziumi templom új tetőt kapott. Ki fizeti a költségeket, az egriek nem tudják. Ha gimnáziumi templom marad pusztán, úgy bizonyára a kir. helytartótanács. Ha pedig, — amiről szó van, — négy paróchiát állítanak és paróchiális templom lesz, úgy a költség a nyomorúlt várost vagy a püspökséget terheli.5) A templomnak 1801. nov. 1-től 1802. okt. 31-ig következő bevételei voltak: Az előző évi maradványból 239 frt 531/6 kcr, a patika kapitálisának öt percentes kamatjából 200 frt, a farsangi szentségimádáskor a nép adományából 16 frt, összesen 455 frt 531/6 kcr. Kiadásai kitettek 414 frt 361/2 kert. Maradék összege: 41 frt 162/3 kcr. A kiadások között szerepel a ruhák mosatása, misebor vétele, ostyának való liszt ‘) Egri főkáptalani ltár. 1800—1817. évi regestrum első lapja. 2) Litt. Off. 1801/2. nr. 20. 3) Litt. Off. 1801/2. nr. 21. » . . . Quod herbam attinet Nicotianam, ex ea pulveres in suum dumtaxat usum, in quantum adverto, conficit; hospitium vero huedum retinet, ratione cujus 22-i Februarii a. c. accersitum ad me commonui, simulque suasi, ut ad Illustritatem Vestram scriberet ac causam, cur hospitium non mutet, redderet atque se indemnem praestaret. Quod consilium meum cur non sequatur, videtur displicuisse . . . « 4) Egri főgimn. ltár. Salhausen 1800. aug. 30. nr. 659. 1800. nov. 14. nr. 24. 1800. dec. 2. nr. 92. leiratai. 5) Egri ciszt. konv. ltár. Pásztg 1801. júl. kel. lev. Schumannhoz. 5