Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1912

Tartalomjegyzék

95 dobás; 6. játékok; 7. rúdugrás; 8. a versenyérmek kiosztása. Nyerte­sek lettek a) az előzőén megtartott 100 méteres síkfutásban: Stevka László VII., Erhardt Tivadar VI.. Szabó Ferenc V. oszt. t.; b) az összetett versenyekben: Röter Ferenc, Stevka László VII., Erhardt Tivadar, Misik Béla VI., Ébrey Béla, Zsigmond János V. oszt. t.; c) a magasugrásban: Regenhart Pál VII, Frey Zoltán VI. ő zt. t.; d) a súlydobásban: Ró ter Rerenc VII., Werner Gyula VI. oszt. t.; e) a rúdugrásban : Regenhart Pál VII. és Werner Gyula VI. oszt. tanulók. 9. Katonai fegyverkezelés és céllövés. A katonai fegyverkezelésnek és céllövésnek az intézetben négy évvel ezelőtt megkezdett tanítását az igazgató a most lefolyt tanévre is megengedte. A tanítás, anyagát illetőleg az 1908/9-ben megállapított húsz időegységre beosztva, ötven­négy tanulóval október 26-án kezdődött és, az igazgató vagy a tanári testület egy-egy tagjának jelenlétében, szombat délutánonkint az inté­zet toimatermében történt. Katonai oktató, négy altiszt segédkezésé- vel, M i s i k J á n o s m. kir. honvédhadnagy, felügyelő pedig Mossóczy József százados volt. A kiképzésben elért eredmény, a felügyelő százados jelentése szerint, igen jónak jelezhető. Éles tölténnyel két-, három- és négyszáz lépésre öt-öt lövésből álló sorozatot a VII. oszt. tanulók kis céltáblára, a VIII. osztályiak pedig, a lövészetben való ügyességük szerint, ugyanoly távolságra kivágott alakokra is lőttek. A m. kir. honvédelmi minisztériumtól a hét legjobb lövő részére kül­dött kitüntető érmeket a következők kapták: az ezüst érmet: Grimm Miklós VIII., a bronz érmeket: Kalovits Rafael, Markus János VIII., Jilek Jenő, Recse Dezső, Reitmann István, Szabó Béla VII. oszt. tanulók. 10. Tanulmányi kirándulások. Az egyes szaktanárok a földrajzi, termé­szetrajzi, történelmi és művészeti ismeretek gyakorlatiabbakká tétele vé­gett az őszi és tavaszi hónapokban több félnapos kirándulást rendeztek a várost környező halmokra, hegyekbe és völgyekbe (Agárdi, Pap-hegy, Hajdú-hegy, Töviskes völgy, Érsekkert), az egri várba, az érseki Lyceum múzeumaiba s a város nagyobb ipartelepeire. — Az I —VIII. o. tanulók Perényi Kandid vezetésével megtekintették Kövér Gyula budapesti festőművész gyűjteményes kiállítását. — A VIII. o. tanulók Braun Jácint és Farkas Alberik vezetőtanárokkal április 15-én a Rima­murányi vasmű-részvénytársaság ózdi gyártelepére rándultak ki s a vasérc feldolgozásának legmodernebb módozatait ismerték meg. A ki­rándulók Gyürky Gyula bányatanácsos úr szíves vendégszeretetét is élvezték. — Az I—VII. o. tanulók közül június 7-én 119-en Buda­pestre mentek a székesfővárosi állatkert s a főváros főbb középüle­teinek megtekintése céljából. Vezető tanárok Bartók Egyed dr., Braun Jácint, Kovács Pius dr., Kürti Menyhért dr., Ma­darász Flóris dr., Nagy Béni dr., Perényi Kandid, Rédei

Next

/
Oldalképek
Tartalom